Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-06-01 / 5-6. szám - Darkó István: Szlovenszkói vásár
Darkó István: Szlovenszkói vásár — Nekem összesen ennyi van... Én szívesen kiadom... Parancs, parancs... Müller is előadott egy pár bankót. A gácsi ember ráuszította a halinást: — Motozd meg Jozsinó, van még nála! A németet erre olyan nevetés vette elő, hogy majd belefult. Kiszedte zsebei minden tartalmát és az asztal közepére rakta. Még egy koronát is előkapart valahonnan, megcsókolta és visszatette a mellényébe. Akkor aztán énekeltek. A gácsi embert is meghallgatták. Rekedten, érzelmesen elorditozta néhányszor : Ancsurka, dusicska, kgye szí bola... Talán senki sem volt már a boltívek alatt, amikor Jóska létrát hozatott, felmászott rá és Jozsinó segítségével késsel kaparta le a mennyezetről a Göncölszekerének festett csillagokat. A létráról lejövet hosszasan ölelkezett a némettel és a gácsi emberrel. Papirt, ceruzát kértek és számadást csináltak. — Én legelőször neked nyolcszázért adtam el a lovacskát. — Nyolcszázötvenért én a németnek tovább... — Én a morvának kilencszázért. De már összesen alig volt ezer koronájuk. Szép zöld százasokból legyezőt csinált a gácsi ember, meglegyezte vele Jozsinót és a kezébe nyomta. A bőrkabátos, aki este a pultnál a korcsmárossal beszélgetett, azt a felvilágosítást adta, hogy a lovat a morva bizonyosan vonatra rakta és már el is vitte. Jóska végezetül nekiment Müllernek és szinte megverte. • A gácsi ember sokáig csillapitgatta: — ö se tehet semmiről, ne nehezkedj rá! A garádicson Jel, az árkádok alatt ki, Jóskában úgy felgyűlt a harag, meg a fájdalom, hogy ki kellett ordítania: — Héjj, Göncöl! Hol kószálsz?! Elő veled! Nyomában a dülöngő gácsi emberrel, az olyan nedves némettel, mint az eresz, nekiszaladt a hajnalodó utcának. Hegynek fel szaladtak. Hármat tülkölt a bundás őr a régi toronyban, hajnali három órát jelentett. A gácsi kövér teste elhüppent egy lépcsőn, ráhajtotta a fejét a láncos kőre s már horkolt is. A német kicsit tovább bírta. De távolabb ő is csak nekidült egy kerítésnek, lecsusszant a tövéhez és végigdült a földön. Jóska ordított egyet-egyet s úgy hágott, akkorákat, hogy szinte a felhőkig ért a lépése. Ott, a szaladó foszlányfelhők között jól látszott még a Göncöl-szekér csillagcsoportja. Feléje rohant Jóska. Üres zsebeit forditgatta s az elveszett Göncölt nagy hangon szólitgatta. A nap igy érte hátba, az árverelés napja. DARKÓ ISTVÁN
