Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-04-01 / 4. szám - Zerdahelyi József: A násfa
Zerdahelyi József: A násfa — Ritka szép darab volt... Aztán miért érdekli ez a dolog magát ?Az öreg szinte szégyelte, de kiszaladt a száján a hazugság : — Hát csak, most volna vevőm rá, gondoltam, talán eljövök... és hogy nem állotta a gróf szemét, sietett a végzővel — ha máskor valamit tetszik parancsolni csak Willinger « bácsi boltjába tessék elnézni, vagy el is jövök. Lenn az utcán nyaka közé kapta megint a lábát. Otthon már várta a vacsora asztal, a lánya főztje. Családi asztal, mert az asszony tiszta, szép családi életet élt az urával meg a két gyerekével. Fiú volt az egyik, de az öreg sohase tudta eldönteni, melyik unokájának jut több a szivéből. Pedig próbálkozóit vele sokat, mert azzal pihent a munka közben, hogy odagondolt az apró kiváncsi pöttömnyi két emberre, vagy ha dolgozott is velük beszélt. Ha kalárist fűzött, ráképzelte a kicsi lányunoka nyakára, ha gyűrűt kalapált, az meg a fiúé lett. És gyülött is az unokák aranya, ezüstje valahol, a család csak annyit tudott belőle, amennyit az öreg hazahordott valamiféle családi ünnepre. A két gyerek megérezte a nagy melegséget, ami az öreg szivéből áradt feléjük és úgy várták minden este félbe maradt játékok csendjében. Ha aztán megjött, nagy sivalkodással kapaszkodtak bele és kikérdezték tövéről hegyére nagyapó egész napját. Az öreg ilyenkor mindenre válaszolt és annyi mindent tudott mondani az ötvösmühely idomulásából, hogy a gyerekek legnagyobb élménye az volt, mikor a délutáni kirándulás a műhelybe vezetett. Most is igy történt, csak nagyapó szava indult nehezebben, de aztán minden eddiginél szebb, fantasztikusabb históriát mesélt az ékszerek születéséről, haláláról. A két gyerek, három és négy évesek, pirosra komolyodtak a csodálatos világtól és a mese kábulatában feküdtek kicsi fehér ágyaikba. Az öreg maga is felhevült a szabadjára eresztett fantázia viharától és valami fáradtság húzódott a téli szakálla fölé. Az aszszony észre is vette.— Már megint sokat dolgozott édes apám — mondta rosszglólag.— Dehogy fiam, dehogy, csak hát mesét mondtam a gyerekeknek, az melegített meg, azért van, — de nem is nagyon evett, meg hiába takargatta, éles az asszony szeme, és látszott is rajta valami belső lappangás.Az asztal több ilyesmit nem is beszélt, csak meleg pillantásokkal simogatta a kosztosát. Vacsora végén az öreg még annyit mondott: — Régi burgerek összejövetele van ma este, oda megyek. — A nehezebb kabátot vegye fel, hűvös lesz hazajönni éccaka
