Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibó Lajos: Regény

Feri már nyújtotta is a kezét Pokornyiknak.

— Még egyszer bocsánatot kérünk, ne tessék rossznéven venni, de akkor igazán nem maradhatunk. Kocsival még talán kiérünk. Nagyon lekötelezett, igazgató ur, köszönjük szépen a szívességét, akkor majd októberben élünk a kedves meghívással.

Pokornyik pislogott, hol rá, hol Juliskára vetett egy pillantást. Nem értette sehogysem a dolgot. Ezek bolondok. A lánv is, a bátyja is.

— Dehát...

Valamiképpen ki kellett, hogy engedje magából a haragos csodálkozást és kirántotta a pipát, a szájából :

— Zsuzsa! — kezdte öklözni a tornác tetejét. — Gyere már, nem hallod ? Már mennek is.

Juliska már szorongatta is az egyik kezét.

— Ne tessék haragudni igazgató ur, de mennünk kell, elkésünk.

Feri a másik kezét fogta :

— A viszontlátásra igazgató ur ! Sietnünk kell, itt hagy bennünket a vonat.

Futottak ki a kocsihoz.

— Hajtson, amilyen gyorsan csak tud — szólt előre Feri az öregnek. — Öt pengő borravalót kap a viteldijon felül, ha sikerül elérnünk a pesti vonatot.

Az öreg rántott legyet a zekéjén, aztán az ostorával elsuhintott a lovak felett.

— Ccc ! Na 1 Hányjátok akkor a farotokat, Holnap zabot kaptok vacsorára.

Pokornyik a kapuból kiáltott utánuk :

— Aztán októberben ráfordítom ám a kulcsot a zárra !

Feri nevetett:

— Jó. A viszontlátásra. Te — fordult Juliskához — mibe fogadsz velem, hogy ez a jámbor szentül meg van győződve, hogy bolondok vagyunk.

Juliskában üvegcipőben táncolt az öröm.

— Olyan hirtelen történt az egész, hogy szegény nem is gondolhat mást.

A két gebe alighanem értette az emberi szót, mert kivételesen kitett magáért és Fenéknek sikerült néhány perccel megelőzniük a gyorsvonatot. Feri kifizette az öreget, megváltotta a jegyeket s öt perc múlva már száguldott is velük a vonat Budapest felé.

Azaz, hogy nem is száguldott, hanem röpült, ök legalább ugyz érezték.

Maguk sem tudták, minek örülnek annyira, de nem is ku-