Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája
Bíbó Lajos: Regény Juliska a bál utáni hajnalon álmot látott. Halott édesanyja jelent meg elölte álmában. Leült az ágyára és fáradt, áttetsző kezével megsimogatta az arcát. — Ne sirj ! — vigasztalta siri búval. — Nem hagy el téged sem az árvák pártfogója. i Mint őrizőjére és oltalmazójára, úgy bizta rá magát Juliska a fájdalmára, s lelkében felemelkedve, a türelmesek és hívők minden »t megbocsájtó alázatával készült másnap az utazásra. Amikor este elcsendesedett a ház, eloltotta a lámpát és kiment a kertbe. Az éj zizegve neszeit, a kerítés alatt a patak csobogott, ide hallatszott a tovasurranó habok suttogása. Köröskörül még nyár volt, az égen teli fénnyel ragyogtak a csillagok, a füvek felett aléltan álmodott a csönd, de a távolban már sóhajtás húzott el a fák felett. Valahol a völgyek mélyén, vagy egy messzi folyó füzesei mögött már megzörrentette a száraz avart az ősz s a támadó szél szárnyára kapta a hangokat. Juliska fázósan húzta összébb magán a vállkendőjét. Letépett egy hervadó rozmaringot. — Isten veletek !... — búcsúzott a kerttől, s szivében ismét felsajdult a megvert fájdalom. Körüljárta a kertet. Ez alatt a fa alatt ült először, amikor az édesapja idehozta. Annak a bokornak a sűrűje adott enyhét, ott, az almafák alatt állva adott hálát az égnék s ezeknek a virágoknak öntötte ki a szivét... Előtte állt a rózsatő is, amelyik akkor hajtott ki először, amikor Feri hazajött. Mellette ott sötétéit a lugas, a régi, meghitt alkonyi esték lombsátora.... Juliska magához ölelte a rozmaringot. — Isten veletek !... — hebegte távolodó, visszafojtott zokogással. — Isten veled !... — suttogták a levelek s a patak visszafelelt a búcsúszóra. Szél szaladt át a kerten, s a bokrok megzizzentek. Szemét elöntötte a könny. Egy meleg csepp végiggördült az arcán és lehullott a földre. A hold lehanyatlott a fák mögött, s leszállt a néma éj. — Isten veled! — hangzott még egyszer válahonnan, a virágok felől, aztán ez az utolsó hang is porba hullott. A végtelen bezárta roppant kebelét.
