Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-03-01 / 3. szám - Kritika - Egri Viktor: Pap Károly: Megszabadítottál a haláltól

Kritika Tamási munkássága a mába illeszkedő erdélyi irodalom bizony­ságtétele, de nem kevésbé megerősítése a regionalizmus irodalmi szükségszerűségének és életrevaló gondolatának. E gondolat körül nemrégiben még harcok dúltak. Lehetetlen Tamási remek köny­veinek hatása alatt arra nem gondolni, hogy vájjon megtalálhat­ta volna-e ez a székely-magyar iró, ez a zseniális uj magyar te­hetség a maga igazi hangját, mondanivalóját, helyét a magyar szellemi életben, ha Pest centralizmusa szabott volna utakat, mó­dokat kiteljesedése számára. Az irodalmi fejlődésnek bizonyos nagyobb szabadsága indult meg a kisebbségi magyarság külön-éle­­tével, ez vigasztalóul szolgálhat a magyar sors szenvedői és ku­tatói számára. Tamási Áron magyar életfilozófiája, székely életbölcselete, a népélet mélységeiben otthonos járás-kelése és humora, főkép­pen ez az izes, zamatos, remek népi humor, megadja ennek az írónak az előkelő helyét az egész magyar irodalomban. Bizonyos, hogyr a központi problémák iránti érdeklődése, kutató figyelme Tamásit sokszor tapogatózó bizonytalankodásra késztetik. (Címe­resek, Szüzmáriás királyfi). Néha már azt hittük róla, hogy elté­ved ebben az útkereső, kérdéseket-megoldó vándorlásban. De amikor plasztikus, bölcs humoru székelyeiről újabban és újabban mini ig fokozódó művészeti en és tökéletesebb embei ábrázó1 ást an fogant írásait olvassuk, megszilárdul bennünk a hit, hogy ez az iró nemcsak Erdély, nemcsak a székelység nagy szelleme, irodal­mi megszólaltatója, szellemi életrekeltője, hanem az egész ma­gyarságnak is egyik legnagyobb apostola. «Ábel a rengetegben» cimü regényéről csak az elragadtatás hangján nyilatkozhatunk. Remek virága a magyar szellemnek! SZÉKELY ISTVÁN Pap Károly: Megszabadítottál a haláltól. A kor cselekvő és vitázó irói közt különös, idegen arc a Pap Károlyé. Fájdalmas, háborús ifjúság harcra nevel; egy összeomlott világ romjain nem lehet a fantázia csillogó játékával beérni, nem lehet régi mesélő kedvvel altatót énekelni, ha a szem rá­villant az élet nehézségeire és látni kezdi a bajok kutforrását. Az irói elhivatottság ennél a megérzésnél, a kritikai megfigyelésnél kezdődik. Az itéletmondás már egy újabb stáció. Fiatal Íróink legjava ennél a stációnál tovább el se jut. Az irói alkotás a a katasztrófába zuhant világ tükörképét mutatja, valóságos tény­irodalommal állunk szemben, mely csak az itéletmondás hangjá­nak különbözőségében mutat fel egyéni vonást. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom