Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-03-01 / 3. szám - Kritika - Egri Viktor: Pap Károly: Megszabadítottál a haláltól

Kritika A vádló és ítéletet mondó írót újabb határ választja el attól, aki harcban, szenvedésben és vergődésben meglátja az uj élet értelmét és útját, aki hisz az emberi egymásrautaltságban, az összefogás szükségében és hirdeti az ember igazát. A vádló itt gyógyítóvá válik a szó és tettvállalás minden keserűségével és gyönyörével, a vértanuk és próféták megszállottságával eltökél­ten és hajthatatlanul.Pap Károly, aki az összeomlottságnak ebből a fájdalmas korából jön elénk, más utón éri el az utolsó stációt: az emberi szolidaritást, a szeretetet és jövőt hirdető művész útját. Az iró portréjához hozzátartozik egy fontos életadat; a zsi­dóságból jön, meghasonultan annak külsőségeitől,. elidegenedve merevségétől. Kétszeresen sérült lélek, hogy zsidósága sebeit hordja. Első munkáiban egy filozófus elme birkózik az anyag­gal. Tépelődő, elmerült lélek keresi a természetfelettit és minde­nen túl egy átfogó szeretet megváltó útját. Ez a hang merül fel teltebben noveilisztikusan ható nagy kompozíciójában, a Meg­szabadítottál a haláltól cimü könyvében. A Ma Írója visszanéz a múltba, hogy zsidósága problémáit és sértettségét kivetíthesse és megtalálhassa az eszményért küzdő és önfeláldozó embert.A történeti köntös csak azért nem bántó, mert egy ősi létezés formáin át az örök emberit bogozza. A cselekvő ember habzsoló életigenlésével szemben hirdeti a lélek békéjének édes­ségét és az eszményi igazság sugárzó szépségét. Kritikusai, akik személy szerint is ismerik, azt mondják, hogy egy Krisztus-re­gény tervével birkózik. Mikáéinak, az együgyü szent ácsnak tör­ténetében ez a Krisztus-kompozíció kisért, melyet egyedül Dosz­­tojevszky tudott Miskin herceg alakjában élő valósággá formálni. A minden emberi nyomorúságot feloldó és megváltó istenember­nek együgyü szentje az a Mikáéi, Pap Károly hőse, akinek szü­letését, vándorlásait, bukdácsolását, többszöri újrakezdéseit vá­zolja fel megannyi kis regényben egy fonák társadalom lehen­gerlő malomkövei között. Mikáéinak el kell buknia, pedig már érezzük szárnyait, a krisztusi példa árnyékát. Mikáéi együgyü rajongó, passzív szent. Mikáéi csak egy stáció. Az együgyü szent, aki már látja a világ gonoszságát, a törvény gyengéit, az embert embertől elválasztó korlátokat, a szive alázatával szeretné szol­gálni társait, de a sajnálatnál tovább nem vergődik el, passzivi­tásában tovább nem juthat, pedig Írója nem állt meg az itélet­­mondás stációján, csak a hangja válik itt dadogóvá és erőtlenné. Itt, ahol fel, egyre feljebb, a krisztusi kompozíció régióiba kel­lene szárnyalnia, megtörik az iró ereje és lírába ömlik epikája;. Mikáéi alakja kísérlet marad, kísérlet ez az egész biblikus erejű, zengő, nemes hangoktól átfült lírai regény. Egy nagyszerű meg­látás az ut előtt, melynek végén Krisztus alakja áll. A zsidóság-

Next

/
Oldalképek
Tartalom