Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-11-01 / 9. szám - Irodalmi Szemle - Féja Géza: Magyar irodalmi és szinházi szemle

Irodalmi szemle

és legtermészetesebb' megnyilatkozása.

Sokan kísérleteztek a «kisebbségi regénnyel». Megrajzolták a kisebbség életméreteit s megtöltötték «társadalmi rajzzal». Tragikus alakokat vonultattak fel, kiknek életsorsában mindenfélét láthattunk s érezhettünk, csak azt nem, hogy a magyarság élet-halálkérdései szempontjából valóban fontosak. Csak a kisebbségi élet pillanatnyi kérdéseit és sorsfordulóit látták és igy a szűk vágányból természetszerűleg vakvágány lett. Bizonyos szempontból Tamási Áron regénye is kisebbségi regény. De Tamási a regény népi naiv szelleméhez egyszerűsíti az egész társadalmi életet. S ne gondoljuk, hogy ezzel megsz'ükitette, vagy megcsonkította a mai embert s a mái világot. Ellenkezőleg ez az egyszerűsítés vitte őt a problémák gyökeréhez. Ott van könyvében az egész kisebbségi sors, anélkül, hogy ezt külső eszközökkel hangsúlyozná s anélkül, hogy megrekedne benne. Végig szenvedi a kisebbségi sorsot, de túl is női rajta. Nem a felszín vonaglásai érdeklik csupán, hanem az alattuk dolgozó örök erők is.

Nem hallgathatjuk el, hogy milyen nagyot fejlődött humora. Egyre több van benne a győzedelmeskedő ember szikrázó életkedvéből. S nem feledkezhetünk meg meséje keleti finomságairól sem. Az élet nyers, meztelen, fekélyes és keserű vonásai, formái nála folyton valami karcsú, finom, megszépítő ívbe futnak. A keleti mese az ember teljességét, egész életmámorát adja erények s bűnök megszállottjait és mégis nincsen «nem szép» alak, mozzanat, vagy életdarab benne, mert mindent megszépít egy különös keleti fény: a mese ragyogása. Ez a meseragyogás be bírja hinteni az élet egész változatosságát. Úgy érzem, hogy e keleti m e s e h a j 1 a m természetes öröksége Tamási Áronnak és elbeszélő hangjának mai érettségét nem utolsó sorban annak köszöni, hogy a humor és e keleti mesehajlam egészen összeforrott benne. Ez az összeforrás végtelenül szerencsés belső egyensúlyt teremtett benne. Humora az élet realitásaiba mélyed’ s megóvja a mesét a zabolázatlan kalandozástól, viszont a mesehajlam mindig magasabb régiók felé lendíti humorát s megóvja attól, hogy anekdotába vagy apróságba fulladjon.

Ábel második kötete óriási f ej lődési lépésről beszél. Azt hiszem, a termékenység boldog korszaka, irói pályájának aranykora köszöntött rá. A már másfél évtizede tartó, fiatal irodalmi forrongásból íme kiemelkedett egy csúcs.

Tamási könyve mellett még egy újdonságot adott az Erdélyi Szépmives Céh: Arany János balladáit, Bud,a,y György képeivel. Buday György már több Ízben megragadta figyelmünket a metszeteivel s Arany János illusztrálására