Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - N. Jaczkó Olga: Diadalszekér
Elbeszélés zsugorodott a többiek bánatához, Őszinte könnyeket törült ki a szeméből, de... ki tehet róla, ha csak a természet rendje nem?... gondosan rendbesimitotia tömőit, fekete bajuszkáját és a tekintete érdeklődve simogatta Ellát. Ella meglehetős idegenséggel, inkább kíváncsisággal állta helyét az egész jelenetben. De ahogy megérezte a Péter tekirilétét, mintha elolvadt volna valami hideg vasrács a szive körül. A szive megmozdult, belevergődött az érzések öblébe, elmerült a szomorúságban és... valami édes reménységgel Péter jövőt fürkésző fel-felrebbenő mosolya felé... A beteg az utolsó szavak után kotort el-elboruló agyában, melle görcsösen összeszorult.— Gyerekek, — sípolt a hangja, — az élet olyan verseny, amelyben mindenki okvetlenül célhoz ér,... mindegy, hogy milyen alkalmatosságon indúl. Az a fő, hogy tisztességesen betartsa az előirt szabályokat és akkor diadal szekéren fog befutni, ha talyigán döcögött is egész életében!... Ella úgy érezte, hogy ezek a szavak kiváltképpen neki szólnak. Megremegett. Délután kitértek a néni előtt, aki visszajött, hogy átvegye a haldokló mellett a gyász megosztatlan jogát. Deres, holdvilágós estében közeledtek a falujukhoz ; Ella vontatottan lépdelt, s Mária megsejtette, hogy a benső válság dulakodása teszi bizonytalanokká a lépéseit. Deres' holdvilágos téli esténél szebbet növényszegény vidéken aligha fest a természet. A dér csillámos rétege és a “hold fénye szokatlan bájjal kendőzi el a föld fogyatékosságait. A két domb között az egyenetlen út, mintha durva kicsorbult késsél vágták volna bele 'valami sűrű agyagba. Most mintha kristályosodásból hasadt rés volna, Vágy tündöklött, minden rögét és kövét dérrel foncsorozta á tél. A holdfénnyel átitatott köd mint valami éteri folyam, lebegett a hasadékban.— Mária, Mária, — kiáltott egyszerre fojtottan Ella, — az Isten szerelméért, nézz csak oda !... Mária, az úton lefele jön a szekérke! Olyan ismerős és mégis, másféle... A kerekei főt rognak , de mégsem nyomódnak be a régi kerékvágásokba, láttad ? ... ahol kátyúk vannak, nem zökken a sze’kér, mintha kitelt volna alatta a mélyedés valami láthatatlan és mégis szilárd anyaggal... Ugye Mária, mint mikor valaki nagy gyöngédséggel a tenyerére emel egy karácsonyi ajándéknak való játék szekeret... Nézd az ökröket, — aranyszorüek és gyémánt körmüek, nesztelen a járásuk, pedig csillagos szikrát ver minden lépésük! A nyakuk nem görnyed meg a járom súlya alatt, olyan gyönyörűen ivei, mint a hattyúk nyaka... Most fordul* Iá
