Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - N. Jaczkó Olga: Diadalszekér
Elbeszélés lőtt a búza 1Ella igen jó néven vette, hogy ezután sokáig nem mutatkozott náluk Ladomirszky, mert egészen friss keletű barátsága nem bírta el ezt a súlyos őszinteséget. Hogy őt konkolyvétőnek nevezzék ! Nagy hevesen újabb és fokozottabb ellenségeskedésre készült a szomszéddal. Ella harcias készülődése alatt Mária csendesen aggódott. Mi komoly oka lehet annak, hogy nem gördül be csütörtökönként a nehézkes fásszekér a kedves öreggel, aki láncot vet át a hátulsó kerekeken és kézzel kapaszkodik a járomba, hogy a barmokat igazgassa, hogy baj ne történjen, míg leereszkednek a meredeken... Egy zimankós téli napon aztán, vagy egy évvel a Ladomirszky első látogatása után, egyszerű, fejkendős asszony tétovázott be a lakásukba. Mihelyt i egtudta, hogy jó helyen jár, könnyekkel vegyest ejtegette el a rábízott üzenetet. — Lelkiemre kötötte az én áldott öregem, hogy betérjek megmondani, hogy ő már többé nem tér be szives szóra és jó meleg teára. Ma két hete, hogy bevittük a városi kórházba a lelkémét. Tüdőgyulladás. Ilyen fáradt, öreg test nem fogja már azt kibírni Mindig mellette lennék, de muszáj közben haza szaladni a kis gazdaság miatt. Mária megdöbbenésében nem tudott gyöngédebb és vigasztalóbb szavaira akadni az együttérzésnek : — Nénike, miért kisasszonyoz minket? Ö Ella, én meg'Mária vagyok.Az öregasszony könnyein átsütött a szerénykedés pírja. — Istenem, hát hogy merném én, egyszerű falusi asszony létemre mindjárt a nevükön szólítani, ilyen tanult, diplomás hölgyeket !— Ne kisebbítse magát nénike, hiszen az ura szintén tanító. A gyermekeik pedig talán többek is az apjuknál, meg minálunk! — Péterke, a középső szintén tanító. Feri, a legidősebb doktor,... orvos. A második, a Gabi is doktor, ‘de más, nem is tudom, hogy kell mondani a foglalkozását: ott tahit, ahol a doktorok lesznek a fiukból. És még két neveletlen. — Ladoméry Gábor, egyetemi tanár, — tördelt maga elé Ella meglepődve egy országosan ismert nevet. Ez ’foglalkoztatta még akkor is, mikor a néni elbúcsúzott tőlük, avval, hogy másnap délig nyugodtan intézheti a háztartási ügyeit, ők majd bemennek a bácsihoz a kórházba. Úgy is szünnapjuk van., — S talán ott lesznek már a gyermekek is, — sóhajtott az asszony, — azt mondta az orvos, hogy táviratozhatunk nekik... Ott volt Gábor; a szomorúság embert faragott a tudósból. Feri, az orvos sirt. A két neveletlen a gyermek fegyelmezetlenségével zokogott. És ott állt Péterke is. őszinte érzéssel
