Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - Zerdahelyi József: Csalfa
Zerdahelyi József’ Csalfa Az ebéd a főispánnál volt. A feketekávét a vicispánné főzte. Este felé tették a szépet a sárkányvérü Herendyné párizsi szagú szalonjában. — A menyecske, aki nem birt az urával egy fedél alatt megmaradni, itt élt Rimaszombatban. Fényes úri módon. Mindenki megállt a háza előtt, — nem is csoda, mert olyan volt a szeme, szája, meg mindene, hogy 'csak gyilkolták érte egymást az urak. De Szentkereszty szemétől ő is csak olvadozott, mint a többi asszonyféle. A selyemvánkosok között hátravetette a fejét, még a szemét is lesütötte, a pirosság meg úgy szaladt fel a mezítelen nyakán a fényes fekete haja szegélyéig. Az a bűbájos domborulás ott a szive felett, a melle, csak úgy emelgette a párisi selymet. Dini sógor nem találta a helyét. Lenézett a földre, hogy meg ne vakuljon a gyönyörűségtől. — Maradjanak vacsorára, — szólt a szép asszony. Most már nagyvárakozón nézett rájuk és annyi szelídséggel szólt, hogy muszáj volt bólintani rá. — Leteczky sógor csak arra kérte a szép asszonyt, hogy elmehessen a városba egy órácskára, venni valami csecsebecsét haza. Persze, hogy megkapta az engedelmet, mintha egy kicsit úgyis felesleges lett volna. El is iszkolt mindjárt, megivott egy .jó korsó hideg sört — pedig nem szokta tenni — de muszáj valami álmositóhoz nyúlni, csepp hijja, hogy ki nem paltant a halántékán egy ér. A- hogy a fejét szellőztette az októberi estén és barangolt a városban, egészen a Rima partig elkalandozott és fenemód meg volt elégedve.— Minden jópL megy. Kihúzta a medvét a barlangjából. — Kibuggyant belőle a vére. — Ahogy az asztalra csapott, — ahogy siratta az asszonyt, az mind igaz volt. Ez nem volt csalás. Most az egyszer nem tudta, mit csinál, csak érezte. Hiszen jóember a sógor, csak a ravaszságától nem látszik a jóság. De ma..., ma megérik a Csalfa, reggel haza viszem. Be fogom rudasnak a szürke mellé. Jobb lesz igy, mert kötőféken el se menne. Ki van heverve nagyon, még beletaposna a kocsi kerekébe. Jó kezekbe van most is a sógor. Ha belekóstol abba a buja szájába annfák az asszonynak, azzal is közelebb jutok a Csalfához. Már pedig megteszi, hiszen az előbb is csak a kisujj át kellett volna mozdítani, hogy a nyakába boruljon. Meg lesz az éccaka a vásár — legényeset mozdult hozzá a dereka, csak hogy nem kurjantott.A vacsoránál nem történt semmi különös. Csak éppen, hogy az asszony fekete gyémánt szeme, ha lehet, még jobban ragyogott. A nagy álmos szemehéja meg mintha most még fáradtabban és sötétebben borulna pislantásra. Meg, hogy ittak, nehéz tokajit. Tűz volt benne, lángra csiklandozó. Nem lehetett megállani a poharat, már azért se? mert a menyecske minduntalan
