Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-11-01 / 9. szám - Zerdahelyi József: Csalfa

Zerdahelyi József: Csalfa

a belét, hogy majd kipattan. Ilyenkor aztán hidegveritékes homlokkal ébred, gyér'yát gyújt és meziiláb körüljár az udvaron, így csillapítja magát. Most is ott kóválygott.

— Ej,

mit kinlódok, holnap kipakolok vele. Még a járását se láttam annak a dögnek —, határozott szorultságában.

Reggel becsúszott az istállóba, végiglépett a lovak faránál csak úgy futtában, de mégis észre vette a Csalfa sörényébe font szalmaszálat. Ahogy a sógorral találkozott, rászólt:

— Micsoda

csikó az a fekete?

— Kanca.

—

Azt

tudom. Hol vetted?

— Vettem.

—

Minek

az neked? Fekete...

— Megvettem

volna akkor is, ha zöld.

— Olyan

olcsó volt?—

Olyan

ló.—

Jó?

se lába, se háta, nincs ennek semmije se. Még pókos is.—

Neki

baj.—

Goromba

paraszt ló.

— Nekem

úgy is megfelel.

— Ilyet

még nem hallottam. Nincs is párod hozzá.

— Egyesben

fogom járatni.

— Bolondság

sógor, — mihent egy ló, mindjárt zsidó. Nem urnák való ez.—

Járhatok

én szamárkordélyon is, akkor is ur leszek.

— Nem

tiszta dolog! ez. Huncutság van'benne.

— Lehet.

Dél

felé kivezette Mihály a Csalfát. Körülnéztek az udvaron. Dini sógorral forgott a világ.

— Micsoda

ló ! Még ilyet, hol az ördögbe akadhatott belé a sógor? — Ilyen és hasonló gondolatok piszkálták belül a szive környékén.

Csalfa,, mintha tudta volnak miről van szó. Mikor megvezette Mihály, olyan trappot vágott, hogy az eiső lába csak a levegőbe járt, nem is érte a földet. Magasra emelte a fejét, hattyúra hajlott a nyaka. Olyan volt, mint valami menny beli sárkány. A bőrét vékony erek nyomkodták ki, orrlyukai idegesen remegtek, a szeme alján vékony fehér esik, mint a galamb szárnya.Nem

lehet ezt elbírni, olyan gyönyörűséges szép, — mozgott az indulat a sógorban.Egy

pipadohány a nagy ebéd után meghozta a szavát.

— Hogy

adnád ezt a dögöt?

— Nem

adom.