Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - Zerdahelyi József: Csalfa
Régi történet a palóc urak országából „Most Mikszáthra emlékezem.“ Egy szürke meg egy fekete volt a lengyelszekér elé fogva, mikor Leteczky Dénes a sógora udvarháza elé hajtatott. A ház, a sárgára meszelt szabályos gömöri kúria ránézett az udvarra. Ott is leghamarabb az istállón akadt meg a szeme. — Lovak voltak az istállóban. Sárgák, mert a gazda csak ilyet tartott. Ezt szerette. A számuk gyakran változott. Most tizenheten voltak a lovak. Dini, — igy szólították a cimborái — mindig benézett elébb hozzájuk. Mert, hogy lóval élt ő is, aztán meg a két sógor örökké azon törte a fejét, hogyan húzhatná be a másikat valami lóval.így volt ez régi időtől óta — a gömöri palóc urak mondották — igy-Ahogy végig: mustrálta a sárgákat, nagy csodálkozásba esett, hogy a tizenhat sárga végében egy bolond nagy fekete húzogatta a szénát a rácsból. A mokány sárgák csak olyanok voltak mellette, mint egy-egy macska. Sokáig állott mögötte, nem tudott betelni vele, de nem mutatta, csak úgy félszemmel pislogott rá és ezer dolga akadt A pipáját piszkálta, szeleltette, a nadrágján igazított egyet csak, hogy meggnsztálhassa töviről hegyire. Tetszett neki, mert hogy ő a feketét szerette, no meg a szürkét és abból is a fehéret. Pedig sok baj van a szürkével. Mozsdatni kell azt szapannal, fürdetni, mint valami kisasszonyt. A szőre is száll, most is tele van a ruhája fehér lószőrökkel. De hát. — Ha a bakon ülök, akkor a fehér ló úgy világit éccaka, akár a , fáklya. Ha meg hátul ülök és ránézek a szürkére, azt hiszem, lakziba megyek és én vagyok a vőlegény, — szokta mondani Leteczky Dini. Ilyenkor aztán tréfálkoznak vele a siheder öcskösök. — De Dini bácsi, akkor meg miért fog mellé feketét, hisz az meg olyan, mint a temetés? — Annak is megvan az oka. Kell az embernek a szomorúság is, gondolni kell a halálra is. — így vágja ki magát. Kifelé menet, csak úgy mellesleg odaszólt Mihálynak, az öreg kocsisnak:— Hol vettétek ezt a csikót, he? Mihály a sörte szemöldöke alól már régen látta, mi történik. Úgy tett, mintha sűrűn gondolkozna, aztán megszólalt: — Valahonnan az alföldről került. t Csalfa
