Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-03-01 / 3. szám - Kovács Endre: Keresztapám
Kovács Endre : Keresztapám fiatal, magas ember mellett, aki telve volt hangos nagy szavakkal és erőszakosan lefojtott mozdulatokkal. Ezek az esti beszélgetések minden egyes este egy-két vonással többet raktak le a keresztapám portréjára s én minden egyes nap jobban és jobban megismertem különös jellemét, mozdulatainak sokatmondó jelentőségét és lassú, megfontolt gondolatait. Jelenről és múltról bőven esett szó közöttünk, az öreg nem fukarkodott a beszéddel, ha a régi időkre szóló visszaemlékezés oldotta meg a nyelvét s az alatt a két hét alatt megtárgyalásra kerültek az életünk összes fontosabb kérdései. Sok mindent megtudtam Váriról a saját elbeszélései révén, miről idáig fogalmam sem volt, de önmagámról is száz meg száz uj adat birtokába jutottam. Gyermekkorom kaleidoszkópszerü, színes képei sorra elevenedtek meg Vári elbeszélései nyomán s <‘ kár össze is állíthattam volna gyermekkorom történetét, ke - resztapám olyan hűséggel elevenítette meg a múltat. Ezekben az esti sétáinkban lassankint számbavettük mindkettőnk elmúlt életét. Vári gyakran esett valami megmagyarázhatatlan őszinteségi rohamba, amikor sorban mondta el életének főbb eseményeit, válogatás nélkül, de gondosan vigyázva rá, hogy mindenkor jó színben tüntesse föl önmagát. Megismerkedtem Vári életfilozófiájával. Könnyelmű, fölényes világlátásu ember életnézete volt ez. — Nem mondom, hogy az ember kora fiatalságától kezdve késő öregségig semmit ne csináljon s tétlenül várja, mig szájába repül a sült galamb. Én csak azt mondom, hogy az ember ne erőltesse meg magát. A kényelem a fontos mindenben. így is, úgy is elrepülnek az évek, aztán egy napon mindnyájan dögrovásra jutunk. Hát ezért, éppen csak ezért mondom, hogy kár az erőlködésért... Nézz meg engem, itt jó példát vehetsz magadnak... Kevés megerőltetés, kényelmes üldögélések, jóleső heverészés, ennyi volt az egész. Persze nem mondom, hogy valami nagyon messzire vittem vele. De azért mégis. Koplalni sohasem koplaltam s egy kis borra is jutott mindig... Egy-két gyermekkori kép tolakodón tűnt fel az emlékezetemben, nem tudtam szabadulni tőlük. Láttam Várit a múlt burkolt palástjából kilépni, amint megmutatja igazi arcát. Igaz, igaz, amit Vári mond, kényelmes, lusta ember volt ő mindig. Csak távolról ismerte a munkát s inkább a jó életnek meg a szórakozásnak élt világéletében. Óh milyen szigorú pontossággal tűnt fel emlékemben egy-egy elszórt, veszésre szánt kép, a múlt elrejtett darabkája, most az ismerős tájék, ismerős arcok hatására kettőzött élességgel kaptak szint az agyamban. Százfajta illat, elmúlt emlék bizsergett az agyamban. Mintha az az öreg őszhaju ember kiszenvedett volna a maga hajlottságával s régi sudár alakjából tekintett volna le rám, a kis szepegő gyerekre
