Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-11-01 / 9. szám - Oláh György: A Kossuthok

Oláh György: A Kossuthok

szaki és a magyarlakta Délzemplénnek. Iparosságában sok (volt a szlovák nevű, hetipiacait pedig elözönlötték Hegyköz és Nagymihály felől a szlovák falvak. Maga a fiatal Kossuth, aki közel öt évet ügyvédkedett aztán ebben a városban harmincesztendős koráig, többször tett utazásokat a szlováklakta északi Zemplénben, hiszen amint leveleiből tudjuk, fiskálisa lett a Nagymihály-vidéki Kossuthoknak. Hogy járt-e odahaza Túróéban is közben, arra nincs adatunk, Fogságából maradt leveleiből azonban tudjuk, szülei még később is haza-haza mentek. Ha a fiatal fölemelkedő Kossuthot tehát csak alig érintette meg a szlovákság atmoszférája, családjában azután se múlt el a szlovák hegyek vonzása-i

*

Az első nagy próba, amely a fiatal Kossuthban a tömegszervezőt és az agitátort ébresztette, az 183Les kolerálázadás volt s ez is a szlovák néphez hozta közel Kossuthot. Mintha csak egy nagy előpróba, egy Istentől ajándékozott nagy hadgyakorlat lett volna ez képességeinek, úgy jutott ő 1831 augusztusárban egyszerre egynapról-másnapra, nyugtalan paraszttömegek, önkéntes polgárőrségek, éhínség és vesztegzár gondjainak kelu lős közepébe. 1

Kis jelentőségű ember volt még akkor megyéjében, inkább csak az érdekes külsejű, feltűnően öltözködő, szegénységében ambiciózus fiatalembert becsülték benne, mint az eljövendő nagy tehetséget. Közszereplése alig terjedt íjul a hétezer lakosú mezővároska határain, ahol tűzoltóságot szervezett, ügyésze volt az evangélikus egyháznak, majd a városnak is. A helyzetéhez képest tehát aránytalan nagy volt aztán az a szerep, ami a kolera kitörésekor a megyei urak ijedelme miatt ieígyedül az ő byakába szakadt.

Mint a megyei székváros vesztegzárbiztosa, egyedül vezette a körülzárt városka élelmezését, egyedül őriztette a város vét*

gén a kőbányánál lévő veszteglő-házat, ahol a higiénia nevében egymásra zsúfolták a betegeket, 'haldoklókat, a gyógyulókat, gyár nusokat, a halottvivő pecéreket és a városba bejutni akarói idegeneket. Bizonyos, nem volt előkelő nemes ifjúnak valói szerep, amit Kossuth végigcsinált, mikor a hajdúkkal sorra járta a házakat, ahol a járvány kiütött és ruhákat égetett el, klórmeszes vizzel öntöztetett «konyhasóra sütött vitrióig őz »-zel és úgynevezett haramiaecettel füstöltetett. A huszonkilencéves, törékeny fiatalembernek, szinte óránként halottasok kopogtak az ablakán s ha egy órára lefeküdt, rémhirekikel verték fel. A halál ólálkodott állandóan körötte, s éjfélután szaladnia kiellett, hogy az ingadozó polgárőrséget leszidja vagy bátorítsa. De Kossuth csodálatos idegzete, folyton megújuló elszántsága és a fa-