Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-03-01 / 3. szám - Szabó Béla: Mari

Szabó Béla: Mari

Vissza! de lábai, mintha gyökeret vertek volna.

Behunyta szemeit... lesz, ami lesz...

Csend... alszik a kicsi, szuszog.

Térdei egymáshoz verődtek, mint a vacogó fogak. Kimerültén roskadt le a hideg kövekre.

így aludt el félig térdelve, a falhoz támaszkodva, agyonhajszolva, kifacsarva, mint egy állat, ha üldözői elől megmenekül.

Reggel volt, mire felébredt.A

gyerek keltette fel, aki enni kért.

Kötényében még ott volt az átázott kény érdarab: odaadta. Mohón kapott utána piszkoskörmü kezecskéivel.

Belévájta apró fogait, szinte tépte, olyan éhes volt.

Mari nézte... nézte... aztán fáradtan elmosolyodott.

— Na gyerünk — mondotta önmagának.

Fel akart állani, de nem birt, karja, lába teljesen elzsibbadt. Mégis feltápászkodott és lassan keringeni kezdett benne rendesen a vér.

Körülnézett, nem látott senkit. Gyorsan átdobta magát a kerítésen: kinn volt.

Letette a gyereket, rendbe hozta borzos haját, szemeit kidörzsölte...A

gyereket ágaskodó balkezével fogta meg és mentek, bandukoltak

céltalanul, a világosnak, tisztafényünek Ígérkező nap elibe. A friss, aranyszínű levegőben volt valami megnyugtató.

Mari kutatni kezdett lehetőségek után.

Tenni kell valamit, ez kétségtelen.

De mit?... és hová tegye a gyereket.

Semmiesetre sem cipelheti magával az emeletekre, Az ilyen apróságot nem látják szívesen.

Félnek a kis gyomortól, hogy mindent megzabál.

Legjobb lesz, ha délig egy játszótéren hagyja.

Hisz a gyerekek még nem tudnak semmit.

Ök még örülnek egymásnak.

Csak a felnőttek ne avatkozzanak közzéjük.

Leült az Erzsébettéren egy napos padra.

Térdei között hároméves gyermeke szorított magának helyet és várta, míg összegyűlnek az idegen gyerekek.

Kilenc óra lehetett, jó ideje várt már.

A nap elbággyasztotta, álmos és éhes lett. Szivében kínnal keringett a vér. r , ,

Feje nehéz lett és roppant fájt.

Karjai üres hasára hanyatlottak. i ; . í i