Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-03-01 / 3. szám - Szabó Béla: Mari
Szabó Béla: Mari Rongyai nedves testére tapadtak és fején ritkás színtelen haja zilál tan hullott széjjel, mint kopár hegy csúcson a hervadt fü. Még egy ucca és otthon van. Köténye zsebében egy száraz darab kenyeret szorongatott. Majd behinti sóval és jó lesz a kicsinek sóskifli helyett. Szegény! ki tudja, vájjon evett-e valamit dél óta. Bizony gyerek, te sem választottad meg jól anyádat, mint annyian. Jaj... jaj... megint semmi, újra semmi... Lopni sem lehetett ma!Spájzba zárják a lisztet, a kenyeret, a befőttet. Kulcsok, lakatok őriznek mindent. Ni... ott egy kirakat, hurkák, töpörtyük meg kövér húsok kínálják magukat.Jó lenne bezúzni és tele köténnyel hazamenni. De nem lehet, egy rendőr cirkál arra fel és le. Vigyáznak éjjel, vigyáznak nappal. Na végre... itt a kapu is. ' Ott a sarokban fehérük valami, mintha batyu lenne... Egy koldus hagyhatta ott, biztos nem bírta tovább cipelni. Talán lesz benne valami. Lehet, hogy kenyér, friss, ropogós... örömöt súg a vér és dagadni kezd a szív. Lám, a batyunak keze, lába meg feje van. így hát kitették. Ölébe kapta alvó gyermekét.Nem volt meglepve, valahogy várta ezt, Egy hónapja, hogy nem fizetett bért. Melege volt, csontjai majd szétolvadtak. Roggyanó testével a kapura dőlt. Becsengetett, tudni akarta, hogy mért... Várt, tompa aggyal és szívvel. Mint egy daganat olyan volt a feje, tele égő fájdalommal. Kérni... könyörögni fog... Csoszogást hallott, hideg futott végig a gerincén. Jön már a vén bestia. Zörgött a kulcs a zárban, Mari azt hitte, hogy megsiketül. Sosem hallott még ilyen zajjal kaput nyitni. Kinyílt végre... Piszkos álmos fejét dugta ki a nyíláson. Ránézett...— Szemét — köpte ki megvetéssel és teljes erővel becsapta a kaput. Mari felsikoltott, lába a kapunyitásban maradt. A gyerek felébredt és keservesen bőgni kezdett. , A kapu, mint valami rosszagu ferde fogatlan száj újra kinyílt.
