Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-10-01 / 8. szám - Surányi Miklós: A zongora

A zongora

— Egy öreg sárgarigó emlékirataiból —

Vétkeznénk, ha tagadnék, hogy valósággal paradicsomi életet éltünk akkoriban a napsütötte domboldalon, amelyen csodálatos erdő terült el, nem olyan erdő, mint a milyen általában a hegyek lejtőjén látható, nem olyan sürü, nem olyan kócos, piszkos sötét, tömött és rendelten, mint máshol, ez az erdő olyan csinos, szabályos, finom és lakályos volt, hogy messze földről csodájára jártait különféle népek, világjáró tollas testvéreink, még olyanok is, akiket csak tudós ornitologusok,Hermáim Ottó, vagy Petényi János Salamon Írásaiból ismerek. Voltai! ezek között vándorlók, telelők, átvonulok, köllözködők, kóborlók, fészkelők, voltak unalmas egyszínű galambok és tarka-barka tollasok, énekesek és némák és mindenféle tapasztalt népség s ezek mind megegyeztek abban, hogy ennek az erdőnek valamiféle különös rendeltetése lehet. Mintha minden az élőlények kedvéért teremtetett volna itt; a fák ágairól kis dobozok lógtak, amelyekbe vizet és ennivalót helyezett el egy csodatevő kéz; csak be kellett repülnünk egy ilyen kis dobozba már teletömhettük begyünket a legpompásabb csemegékkel; itt még arra sem volt szükség, hogy fiatal házaspárok vagy gyermekáldást váró szülők fészket rakjanak maguknak; fényűzéssel megépített meleg fészkek készen várták őket a fatörzsek között.

Azt hiszem, ez volt a világ legsűrűbben lakott erdeje. Lenn a földön távoli rokonaink, kicsiny és nagy négylábúak szintoly jól érezték magukat, mint mi, a levegő népei,. Őzekés szarvasok vidáman szaladgáltak az erdő széles, tiszta, homokos utjain. A nyulak oly vakmerőén harapdálták a legfinomabb káposztaféléket, hogy az már egyenesen istenkisértés volt. Közöttünk a fák ágain mókusok és majmok ugráltak. A róka nem bántotta a tyúkot, öreg ordasok egyült jártak fiatal őzikékkel a forrásvizekhez s ismertem két medvét, akik hátsó lábukra felegyenesedve barátságosan köszöntötték 'az erdőkerülőt, ha épen összetalálkoztak. Itt minden úgy volt, mint a paradicsomban. f

Az erdő közepén nagy 'tisztás. A tisztás szélét hársfák és Vadgesztenyesorok szegélyezték, nyílegyenesen sorakozva egymás mellé, majd félkörivben kanyarodva a kastély felé, amely a tisztás közepén állott. Ott lakott az ember, a legfurcsább te-