Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-10-01 / 8. szám - Balla Borisz: Az éjszaka misztikája
Balia Borisz: Az éjszaka misztikája széles, sárga templomfalon s onnan én áttekintettem egy városkába. A dühösen vörös láng, amely a kályhában szenet és fahasábokat pusztított az előbb, ekkor már egy középkori város házait emésztette... A Szent Katalin-zárda piszkos, ócska falaiból most semmit sem láttam. Egyetlen láng volt már a helye, lent, a város szélén. A folyóhidtól jobbra, a szegények ispotálya is égett; a kiugró eresz homlokgerendája már levált és merőlegesen az ucca köveire roskadva, fekete füstöt eresztett magából). Hova menekült Pál kananok, aki felépítette tíz év előtt ezt az ispotályt, a saját pénzén, hogy levezekelje régebbi bűneit, melyekkel papi szüzességét bemocskolta? Mert itt, magunk között nem látom, a mentség végső bárkájában, Szent Klára templom körülkerített udvarában, ahová jajveszékelve menekültünk, hogy imádságban s az oltárra kitett Corpus Domini szent árnyékában haljunk meg, mire a tatárok ide is betörnek,. Tegnap éjjel óta!... Nem szabad visszagondolni rá, mert az iszonyat elragadná az ember még megmaradt lelkét — mi történt tegnap éjjel óta. A Bogur khán hajitógépei mindjárt matitunum után, az utolsó éjféli harangsjzó elhaltával léptek működésbe. De hajnal nem jelent még meg a sötétlő erdők felett, keleten, amire a város megerősített palánkjai — a vizi sánctól a külső malomig — egymásután meginogtak!. Kint a külső sáncfalaknál igy indult el az éj. S reggelre, príma idején, rendes zsolozsmájukat már nem ezen a világon mondották el a fehér barátok. Előbb a fiatal szerzetesek haltak meg az északi sánckapunál, mely közvetlenül kolostorukat védte volna. Óh, nem sokat használt buzgalmuk; fadoronggal és kiszakított rácsvasakkal hadonáztak, de Istenért tették, szegények... Akkor az öreg és járványban szenvedő testvéreket, hogy beomlott a külső Sánc, tűzre hányták a tatárok... Ez napkeltei után történt. A sárga, alacsony kolostort, ahol valamennyien ibennégtek, az odarohanó három öreg özvegyaszszonnyal, meg a szent-modányi ispánnal s ikertestvér leánykájával együtt — most már hiába keresem a szemeimmelt Délben, amikor ide felmenekültünk a dombra, a klariszszákhoz, egy apáca bekötözte alsókaromon a vérző, hasított sebet. Hevesen sírni kezdett s beszélt a világ gonoszságáról.
