Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - Irodalmi szemlék - Féja Géza: Tamás Mihály fejlődése
Irodalmi szemlék A honi kritikai félreértette kisregényeit. Túlságosan szabad s a maga útjain járó művész Tamás Mihály, semhogy szűk kis dogmatizmusból táplálkozó esztétikai szemléletek örömet lelnének benne. E félreértés a „Fekete hajókat“ kisérő _ kritikában látható legélesebben. Azt hitték, hogy csupán a történelmi matérializmus szerepét akarja bizonyítani benne. Holott inkább kemény kritikát, véresen komoly szatírát ad a történelem nagy mozdulataiba kapaszkodó élősdi, kis egoizmusokról, a kispolgár merev, szűk egoista ösztöneiről. S felvillantja mellette az örökké becsapott és elitéit népet. Emlékezzünk csak a forradalmi jelenetre, ahol őrült katonák megölik a kis parasztcselédet. „Ahogy a feje a járda kövére simult, lassú, vékony szivárgás indult el a szája szögletén. Az arcán még mindig csodálkozás és bámészkodás terült széjjel.“ Sokkal mélyebb magyar problémát súrol itten az iró, semhogy indokolatlan kritikai fölénnyel tulnézhetnénk rajta! Új könyvének „A drótvasút“ az utolsó darabja. Ez a könyv legegységesebb, legharmónikusabban fölépített írása. A kisregény elején elénk toluló életkép egyre szűkül s halványodik és ezzel párhuzamosan egyre tisztább s élesebb lesz a kis Hafia tragikus sorsa és alakja, egészen addig, mig a kék égről ragyog a nap, de Hafia szeme „nem húzódott össze a ragyogására.“ E halotti kép már igazán a végső egyszerűség és tisztaság határánál jár. Mondatai egyre végzetesebb biztonsággal hozzák az eseményt s legjobb kis novelláira emlékeztet, melyekről külön tanulmányt kellene Írnom. Csonka lenne beszámolóm, ha, tekintettel sok minden dologra is, melyek Tamás Mihály irói pályáját kisérték, nem mutatnék rá nagy etikai értékére. Kegyetlenül szilárd kézzel mutatta fel az embert, de nem ugyanezt tették a próféták is, az apostolok is, tehát az emberiség leghívebb szolgái? S vájjon nem mindig az ő nyomukban járt a Tisztító? S a megtisztulás? A fiatal magyar irodalom minden égtájon immár határozott arccal áll a barázdák mellett. S Tamás Mihály legelső sorába tartozik. Budapest. FÉJA GÉZA
