Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-03-01 / 3. szám - Nyiresi-Tichy Kálmán: Magyar zátonyon
7 ichy Kálmán: Magyar zátonyon bán. Klisék, fűzés, expedíció ezen kívül. Csakugyan, 300 körüli példány eladásával alig fedezhette ezeket a kiadásokat. Nem volna teljes ez a tanulmány, ha azok számára, akik Mikulikot és legjelesebb müvét egyáltalán nem ismerik, legalább a kötet előszavából ne idéznék pár gondolatot, mint a mü pregnáns jellemzőit. Az úttörő kemény csákányütései ezek, melyekkel százados rideg rögöt tört fel emberségesebb humussá. Apámnak adott baráti példányát lapozom fel, címoldalán a dedikáció. „Tekintetes Tichy Mihály barátomnak emlékül, Rozsnyón, 1885. szeptember 7-én Mikulik József.“ Már egészen csontszinüek a lapok, de tüzesen sugárzik róluk a betűkön át Mikulik kora előtt járó lelke. így kezdi a bevezetést: „A történetírás egykor a nagyok viselt dolgaira szorítkozott és főfeladatának a győztes magasztaláfát és az elbukott őcsárlását tekintette. Ezen hibás iránytól az újabb időben sem tértek el egészen, hiszen vannak még most is feles számmal, kik, midőn történetírással foglalkoznak, azt hiszik, hogy az ember a hadnagynál kezdődik és hogy a történetíró első főkötelessége: valamely hős emlékének tömjéné ni és ha e hős történetesen szerecsen volt, azt fehérre mosni. A tanítót, ki hivatását lelkiismeretesen b> töltvén környezetének több embernyomra kihatólag jóltevőie lelt és ez által nemzetéi a műveltségben előre vitte, sokan még most sem tartják méltónak arra, hogy neve a történet lapjain megörökittessék, a katonát vagy udvaronczot azonban bebocsátják a történelem pantheonjába, tekintet nélkül arra: jó vagy rossz ügyet szolgált-e ? és tekintet nélkül arra, hogy képességével a középszerűségig sem vitte. — Dicséretére válik korunknak, hogy a történetírásnak a szent igazság kiderítését és megörökítését tűzvén főfeladat gyanánt, tárgyilagosságra törekszik és kutatásait inkább az ügyre, semmint a személyekre irányozza. A kezdet megtörtént, immár fontosságot tulajdonítunk az elvek harczának, az emberi foglalkozásoknak és az uralkodó nézeteknek; a közoktatás, az ipar és kereskedés, a tudomány és művészet sőt még a köznép múltja is mindinkább érdekelni kezd és döntő körökben a „magyar nép“ egyetemes történetének megírását vették tervbe. Én sem követem azokat, kik most is pánczélos ingbe öltözve valamely fejedelemért lándzsát szoktak törni; hanem a „szoros értelemben vett népet“ választám tárgyamul és a mindennapi élet múltját, a köznép sorsát, foglalkozását, miveltségi állapotát kezdém kutatni. Felkerestem biráit és figyelemmel kisértem az intézkedéseket,
