Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - P. Gulácsy Irén: Indul a gálya!
P. Gulácsy Irén: Indul a gálya! ülés is gyötörni kezdte. Defreka tompán szaggatott. Bal lába pedig, melyet a gerendához láncoltak, bolond rezgéssel tiltakozott a megmásíthatatlan helyzet ellen. Lassanként forróság szállt le rá. Homloka verítékben fürdőit. Szemei parázslotfak. — Vizet! Ez maradt az egyetlen gondolat, melyre gondolni tudott, — Vizet ! Ezt a sóvárgást láthatta volna rabtársain is, ha ugyan bírt volna figyelmezni rájuk most már ebben a mindinkább ráhatalmasodó forróságban, mely végűi egészen birtokába vette. ♦ Heves lökés és szájának nyilalló kínja ébresztette vissza abból az ég és föld közt lebegő tudatlanságból, melybe zuhant. önkéntelenül felorditott. Akkor eszmélt rá, hogy: tudott ordítani ! A pecek nem volt a szájában. Nyilván akkor rántotta ki valamelyik hóhérló pallér, amikor meglökte. • óh, áldott könnyebbülés...! És áldott az a viz — ha langyos és bűzös is — melyet torkára önthetett! Nem maradt más vágya, mint inni, inni, inni. Imii végehosszauanul — teljes odaadással. Eltelni nedvességgel, mint a száraz homok. Járatni merev nyeldeklőjét, megforgatni tik? kadt nyelvét. Mikor a szennyes fakupa utolsó csöppje is kimerült, kihullatta kezéből. Határtalan kielégülést érzett. Fájdalmai is vagy elcsitultak vagy úgy elbújtak tudata alá, hogy nem találta őket sehol. Azt sem hiányolta, hogy étel nélkül maradt. Mert ennivalót nem adtak a rabok elé, pedig jó hosszú idő múlhatott, mióta a gálya magába nyelte őkiet! — Talán be is esteledett már ? Hogy föltevése nem csalt, abból is kitűnt, hogy a pajtát bejárójából egy fáklyás porkoláb bukkant elő. Intésre emelte kezét s megadta a hangot aho;z a vorii tűshöz, mely a rabok takarodóját képezte. í Az egész pajta felsüvöltött. Engedelmességük és szorgalmúk jeléül, a szerencsétlen páriák igyekeztek egymást tú> ordltani, mig egy ismételt intés és ledöbbenő dóbszó némitotta el őkét. 1 1 r V. Az éjszaka leszállt. t
