Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - Szombathy Viktor: Csók Velencében
Csók Velencében Este érkezett meg. A Ganal Grande sötét vizén csobbantak az evezőlapátok, óvatosan kerülgették egymást a szárnyasorru gondolák, gorombán dudáló vaporettók csörömpöltek a kiköt őhidakon. Egy pillanatra elfogódva állott meg az .állomás kijáratánál. A csodaváros fényei már körülölték, a vizen úszó palor Iák körvonalai hirtelen gyerekkori emlékként kaptak benne életre, de lelkében még tiltakozott a különös város varázsa ellen, görcsösen fogadkozott, hogy nem, nem engedi magát megszédittetni, hisz az egész város, ezekkel a cölöpökkel^, hamis színeivel, magát kellető ablaksoraival csak giccs, kopott képeskönyv s csupán azért jön ide is el az ember egyszer, mert illik s mert avult szokás... ! Elszántan markolta meg a táskáját. Körülötte fürgeszavu gondolások hadakoztak a koncért, «prego, signore » — ordítozták, éhesen lesve a reménybeli lírákat. Még egyszer elismételte magában a nagy fogadkozásokat: nem engedni a varázsnak, nem vagyok smokk, nem vagyok smokk; csak átfutni Velencén, éppen, hogy ezt is lássam, mert nászutasok fellegvára, ósdi ékszer, csillogó blöff... — dünnyögte a szavakat most is, de távol, a Ca d’Oro felől már puha fények lobbantak föjl s a hid lábánál valaki énekelni kezdett. Velence, — ismételgette Péter, — Venezia, ismeretlen vagyok, egyedül érkeztem, senki sem keresne, ha most itt eltűnnék, itt, ebben a lagúnában, én, Nagy Péter, családi állapotommal, születésemmel és foglalkozásommal, illetőségi helyemmel s vagyoni helyzetemmel... Kérjük a rendőrséget, keressék az elveszettet... Velence nagy város, cölöpökre épült, az alföldi tanyákon is élnek emberek, s az eszkimók állatbőrökben járnak... milyen forró itt az este... hé, gondoliére I Megmondta a szálló nevét, amit a jegyzőkönyvébe még otthon gondosan felirt, az evezőslegény szaporán beszélni kezdett s ha Péter jól odafülelt, meg is érthette. Vizitaxik berregtek mellette, ijedten fordította félre a fejét, azt hitte nagyvárosi uccán jár, fülhasitva tülköltek a motorcsónakok a vízi országúton. i Velence, Velence tehát. A legény a hosszú rúddal egyetegyet lökött a gondolán s szinte nesztelen siklottak hidak alatti s széles cölöpök között. Püfögve és dohogva csoszogtak (ia gőzösök. Ezernyi apró lámpagömb tükrözte magát a rezgő
