Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-06-01 / 5-6. szám - Patolai Boris: Tavaszi vers
TAVASZI VERS Hiába ömlik a sok narancssárga fény, A természetből mitsem érzek én. A hegyek nyomnak mint a gondolat, S félek, valaki névén szőlogat. „A kép kész — húsz sor elég lesz róla Kis hangulat, tavasz, kelepelő gólya, Fü, fa, rügy, derű, szép kerek mondatok.“ No lám... a harmat valóban ragyog. Vedlik az ég, bontja a kék felhőket, Nyújtózom, hogy elérjem őket. Már zizzen, már lebben... álom? valóság? Kezemben zörög az esti Újság. S a festékszag szivén ver mint a tavasz. Igazi fák. Rügyek. Bimbók. Lehet az? Hemperegnék a földön frissen, boldogan (Hogy menjek haza sártól lucskosan?) A rög fekete... s ha az emberhez ér, Körme alatt undok fekete szegély. Ez mégsem való... ez szörnyen zavar, Valahol elromlott egy csavar. Valahol egy sróf tönkrement S felfordult bennem egy régi szent. Vájjon a fiam érzi a napot? Nem fáj a feje? Nem húz kalapot? Oh Istenem, légy résen és vigyázz nagyon Hogy mosolyogni tudjon egy csepp harmaton. Széllel birkózzon mint egy ifjú tölgy Ne ásitozzon kora délelőtt. Izmos testében fogjon kezet A napfény meg a lelkiismeret. Jó mélyre szivja az esti szagokat Mondd... nem kérek Tőled túlsókat ? PALOTAI BORIS
