Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-06-01 / 5-6. szám - Darkó István: Szlovenszkói vásár
Darkó Istvánt Szlovenszkói vásár Amint emlékezetébe kukkant ez a beszélgetés az öreggel, ráderült, hogy a pörkölt iránti kívánságait apjától örökölhette. Bizony, csak egy évet áldozott a tudományos kollégiumban annak, hogy a mindennapi pörköltet elérhesse. Azután paraszt maradt folytatólagosan az otthoni kisföldön. így legalább könynyebben elérhető vágyakozásai maradtak. Ki tudja, hogy mit kíván a bankos, vagy az adótárnok, milyen drága ételeket ! Könnyen ráunhat az ember a világ legritkább ételére is, ha mindennap azt kell bedugdosnia. Hanem mégiscsak nagy adagot kellett volna rendelnie. Meg is érdemelte, mert mindent elvégzett, a legnehezebbet is, amit mára maga elé szabott. Ebben a felfordult világban hogy eltántorodik az ember a határozott cselekedetektől, összehuzódva, összegömbölyödve, eltünedezve kell élnie, mint a csigának, attól válik ilyen bizonytalankodóvá. Pedig igaza van ennek a bőrkabátosnak. Csak a gyávának van rossz dolga. Azt érdemli a gyáva, aki egyszer egy évben tévedhet a pörkölt tövébe s akkor is kicsit parancsol magának, hogy egy rúgással zsupsz ki az ajtón, már itt se legyen, ahogyan meg a kocsmáros beszélte magáról. Nagy elégedetlenséggel itta a kispörköltre a félliter bort gyöngyös szódával. Sürgősen kifizette, felszedte magát, dühösen távozásba fogott. Éppen hogy kifelé tart, belép az ajtón a gácsi ember, akinek a Göncölt eladta a délben. — Nougyan, — mondta a gácsi ember, — magad talán már étel utána mégy el ? Jóska megállt egy percenésnyit: — Én már bizony betettem magamba a mai fűtést. A gácsi ember jóizzel nevetett: — Ha ilyen hamar befűtötted, reggelig kihűlsz és kiszáradsz. Remélem leülöd velem a féllitert? Hogy ajtóba találtalak, dacára... Nem is várta meg a Jóska feleletét, beléjekarolt és viszszavitte magával/ Leültek és anélkül, hogy sokat beszélgettek volna, a \ékony füleki borital halványsárga tükrében nézegették orrukfeletti orcájukat. Jóska ernyedett tagokkal engedelmeskedett a gácsi embernek. Annyi akarata volt mostanában, mint a nádnak. Vagy a bunkófejű kákának, amikor a szél teli pofával rájafuj. Különálló bajai támadtak az elmúlt napokban. Tetézett csajkával állt előtte a gond, mint a rosszfajta hadiétel a háború végetájt. Ha akarta, ha nem, két kanállal kellett ennie, pusztítania, mégsem fogyott szemernyit sem. Odafordult a gácsi emberhez: — Én tudja úgy érzem itt a gyomrom táján, mintha kő
