Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-06-01 / 5-6. szám - Féja Géza: Falusi pillanatok
Fája Géza: Falusi pillanatok sülték s korlátok közé kényszeritették. Tehetségén múlik, hogy menynyire hogy majd ez rajta nyomot... Csonka volna ez az irás, ha elhallgatnám történelmi vonatkozásait. Ezek az irók valamennyien a magyar parasztság nagy érettségéről hoznak hirt. A parasztság kultúrközösség akar lenni és adni akar az egész nemzeti kultúra számúra. A parasztság volt a nagy gyüjtőmedence itten, melyben az örök dolgok megmaradtak s az életerők várakoztak, mint a mag a földben. Ez a medence akar most adni: pszichét, kultúrát, életformát, tehát a magyar élet nagy átalakulás, újjászületés előtt áll. Észre kell végre vennünk a magyar nép elsőrangú művészi hajlamait. Sárköz, Kalotaszeg, Mezőkövesd, a jáki cserepesek, a békési népművészet, a népköltészet, a faragó művészet, a parasztirók mind fényjelek. S a csákvári parasztszinészek beszámoltak arról is, hogy milyen nagyszerű drámai hajlamok élnek ebben a népben. A magyar nép a maga egyetemességében alkalmas és hajlamos arra, hogy teremtő kultúrközösség legyen. S ez a magyarság egyik legnagyobb jelentősége a Duna-medencében. Már vannak, akik megtalálták a modern iparművészet és a népművészet kapcsolatát. És vannak, akik szabadtéri népi színpadokat terveznek az alföldi nagy paraszt-metropolisokba, akik május havában a magyar parasztdalárdák énekével akar* nák magasba emelni ezt az országot, akik a népművészet színeit be akarják szőni az egész magyar életbe. A parasztirók ezeknek a terveknek az előharcosai. S ne féljen senki, hogy a múlt század „népiességének“ korlátái közé akarják szorítani a magyar irodalmat. Fusson csak az irodalom ezer kis és nagy ere tovább s csak mondja a maga melódiáját. De ne tagadják meg ezt a nagy melódiát sem. S akik a holnap jegyesei, azok öleljék magukba ezek et a nagyszerű falusi pillanatokat, melyekből uj korszak akar nőlni. Budapest, 1933. tavasz. FÉJA GÉZA
