Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-12-01 / 10. szám - Sebesi Ernő: Lázas föld
Sebest Ernő i Vers LÁZAS FÖLD Most kékre mázolt nagy sátor a mennybolt, Szűz jóhirét pár foltos felleg rontja. S a lázas föld egv nehézálmu tábor. De ingadozik bizony, gyönge frontja. Az eső lába lóg a levegőben, Lerántaná, de törpe most a gazda. A szeszély játszik vele és ez minden Minden reményét kéjjel lenyilazta. Tányérját nyújtja fel a napraforgó A szél is sztrájkol : nem fújja a marsot Fénypikkely testtel úszó hal a csermely S a bódult táj egy korty esőért harsog. Oly furcsán reccsen a kiszáradt zsindely, Konok könyörgést zár a gazda ökle S a kékburáju ég felől az Isten Egy árva reményfityinget se lök le. Zord, túl világi dalt zümmög a dongó És kényszerleszállást végez a vércse. Tán elragadott röptében kis zsákmányt S a rekkenésben nem ízlik a vér se. A gémeskut is álmodik a fagyról S a földszag is félájultan kóvályog Fejbekólintva támolyog a gazda S már rég leesett szeméről a hályog. E pokol tüzét csak a cseléd állja Ily tékozlást vad vére mért ne szokna ? De hervadni kezd kikezdett szemérme És egymásután hull le a sok szoknya. A gazda liheg a taposott fűben Két máglyaszemét az égre lobbantja És könnyén át a sirkertet mustrálja : Hogy ki mellett fog domborulni hantja ? És titkon sóhajtoz a beteg búza Szeszély a gazdát porig megalázta A repedt rög mély ráncot ir a dombra, Mint forró homlokra a gond-barázda. De egyszerre a lomb is izgatott lesz : Szent égi zuhanyt szül a felhő. S aztán Simul a ránc és arany derű henceg A Gond-zsiványtól képen törült gazdán ! SEBES! ERNŐ
