Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Árverés
F Árverés Péter, Bakó Péter még egyszer, utoljára alkudozni próbált az ügyvéddel.— Lássa be doktor ur, hogy nincs több pénzem, itt van százhúsz korona, a többit megadom aratás után. Akkor táncsak kerül valami pénz hozzám.Az ügyvéd csúnya volt, veres volt és vérszomjas. Sovány kis girhes testéhez nagy aktatáskát szorongatott, a hangja csendes volt, de kérlelhetetlen.— Százhúsz korona még az én költségeimet se fedezi. Tovább nem várhatok. Intett a végrehajtónak.— Kezdhetjük. Bent az udvarban csak a végrehajtó volt, a becsüs, meg az ügyvéd a két városi napszámossal. Kint a ház előtt a kerítésnek dőlve bámészkodott nehány falusi nép, emberek, asszonyok vegyesen. Nem venni jöttek, minek vegyenek, pénzük úgysincs, csak éppen néznivalót sejtettek a Péter udvarán, hát megnézték. A végrehajtó, szomorú öregember, lassan tette fel a pápaszemet az orrára, komótosan vette elő az iratokat, kiteregette a tornác könyöklőjére.— Hát akkor kezdjük... egy fiókos szekrény. Péter asszonya felzokogott, de Péter mingyárt mellette lett, csendes nyugtatással nyúlt a vállához a fiatal asszonynak. — Ne bánd, Anna, majd lesz más. Hat éve, hogy összekerültek, két árva bogár, Péternek csak a háza volt, meg a három hold föld, magyar hold, kint a Langajtón. Anna bent szolgált a körorvoséknál a városban, ott találkoztak. Volt valami kis megspórolt pénze, azon ágyneműt vettek, meg egy ágyat, meg égy ruhaszekrényt. Agya, asztala volt Péternek magának, az uj holmit betették azok mellé.Úgy történt azután, hogy Anna nagyon szeretett volna egy fiókos szekrényt is, de arra már nem futott a pénzből. Vett hát egy kis malacot, nyolcheteset, azl vitte haza a szekrény helyett. A malacot gondjába vette, jó moslékkal etette, simogatta, vakargatta és az őszi vásáron eladta. Még meg is siratta, amikor a vevő elhajtotta, de a síráson át már nevetett is, mert meg volt a pénz a fiókos szekrényre. Megalkudták, megvették, feltették a szekérre, szénával tömték ki alatta, lapjára fektették. Még egy kis italra is maradt, azt megitta Péter, Anna addig kint várt a szekerén, vigyázott a lovakra. Alkonyat tájt indullak
