Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Sebesi Ernő: A költő számadása (vers)

SEBESI ERNŐ: VERS

A KÖLTÖ SZÁMADÁSA

Nem szórom kincsem. Nincsen. Amit adtam :

Pár igaz szó volt. Friss és zabolátlan.

Cserébe érte ellenséget kaptam

Egy sereggel. Barátot nem is láttam.

Az évek nőttek s gondfelhők elfödték

Mosolyom napját. Fázón gyűlt körültem.

Száz emléklepkém néha felém jött még, De himporát már könnyel letörültem.

Nem szórom kincsem. Nincsen. Amit nyújtok :

Édes-kevés az. Kevesebb a pornál.

Szivar helyett csak sóhajra, ha gyújtok.

Több jogot erre tán senkise formál.

Még legjobban a hű magány becézett.

Mi volt még? Semmi. Mindről számot adtam.

Az embererdőn meghajszolt a végzet,

Hogy felhasítson, mint száz veszett vadkan.

Panaszkodjam ? Vagy dicsekedjem ? Mindegy !

Az élet menetrendjét sorsom utján

Én becsülettel betartottam, mint egy

Bús vándor, aki szomjúzott más kútján.

Nem szórom kincsem. Nincsen. Amit lestem:

Csak ennyi volt. Egypár meleg tekintet.

S most borzongva emlékszik lelkem, testem — :

Hisz engem minden senki is leintett.

S ha Isten rámszólt, hallgattam s daloltam, Vérző szivemből szivárgott az ének.

Kis, névtelen szigetlakója voltam

Mély, fanyar Igék zengő tengerének.

S nem szórom kincsem. Nincs. Nincs! Amit adtam:

Pár igaz, friss és zabolátlan szó volt.

Cserébe érte ellenséget kaptam.

S barátot ? Egyet se! De igy is jó volt.

SEBESI ERNŐ