Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Zapf László: Irodalmi arcképek (Győry Dezső)
I RODALMI ARCKÉPEK GYŐRY DEZSŐ (A „Hol a költő?“ megjelenése alkalmából.) Győry Dezső eddig megjelent verseskötetei: Hangulatok, Gálánta, 1921.; Százados adósság, II. kiadás, Rimaszombat, 1924.; A láthatatlan gárda, Gömör, 1927.; Ujarcú magyarok, Voggenreiter Verlag, Berlin, 1927.; Hol a költő? Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet, Kassa, 1932. Győry Dezső a szlovenszkói kisebbségi magyarság egyik legjelentősebb lírikusa. Megértéséhez szükség van az egész szlovenszkói magyar szellemi élet megértésére, annyira eggyé van vele forrva. Ez a kapcsolat azonban még további érintkezési pontokhoz vezet. A szlovenszkói magyar élet és Európa érintkezési pontjaihoz. Mert Európában a világháború és a forradalmak lezajlása óta egy új világ van kialakulóban. Bár győzők és legyőzőitek újra fegyverkeznek és tragikomikus leszerelési konferenciákat játszanak, mégis bizonyos, hogy a világháború a szellem elitjei számára az európai imperializmus csődjét jelentette. Európának és minden nemzetének meg kell újulnia. És hogy erre milyen nagy szüksége van a magyar kollektivumnak is, azt a kisebbségi magyarság érzi a legkifejezettebben. Azért van az új Európa kérdésének olyan erős visszhangja a szlovenszkói magyarság szellemi életében is. És a szlovenszkói magyar líra, ha megmaradt magyarnak, szlovenszkóinak és lírának, — ennek a világtendenciának a viselőse. Különös adottsága pedig azon fordul meg, hogy egy emberibb jövő kalkulációiban sem szabad megfeledkeznie a szociális magyar kultúra szükségleteiről. Győry Szlovenszkó talaján a magyarságból nő ki és abban keményen megtöretve az embermilliókhoz ér, de mindvégig megtartja predesztinált küldetésének magyar részletkérdését. Már indulásánál: első verseinek kiáltó kérdőjele a tragikus magyar sorsproblematika, mely a magyar szellemi élet és költészet kardinális bökkenője az ősi pogányság és idegen kereszténység meghasonlásától mind máig. Győry is látja, hogy a „nagy bús magyar közöny“ és az ősi szószátyárkodás ül a népi kincseken, a magyar a szertelenség szerelmese, vagy-vagyra teszi fel mindenét és nem ismeri a számitő mindennapok szakadatlan ritmusát. Az összes népek vig képe között szomorú „freskó“ a magyar: „csupa vad vonal, csupa szív, szépség, értelem, erő... csak igy az egész semmi, semmi, semmi!“ És a sorsproblematika másik oldala: a magyarság tragikus helyzete az élnitudő, praktikus európai népek versenyében. (Meztelen királyfiak. A mi szent hegyünk stb.) Amint látjuk, Győry Dezső Ady étoszával indult útnak. De ahogy
