Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Kritika - Duka Zólyomi Norbert: Tabéry Géza: A vértorony
Kritika most is élnek, ha meg nem haltak... 3. De — sajnos, (és most már ne hallgass ide Fityfirity, ez már nem neked való!) — meghaltak, mert a mesélő rossz bácsi kivégezte őket, Fityfirity a férfi karjai közt hal meg, Barnabás pedig nagy bánatában felakasztja magát — Krisztus urunknak áldott születése estéjén. Itt a vége. Fuss el véle. 4. Azt pedig meg kell adni, hogy olyan szépen, olyan zamatosán, olyan zengő magyar nyelven, olyan nagy fantáziával s olyan meghatóan, mint Szabó Dezső, nem tud ma mesélni senki sem Magyarországon. Ennél szebben még csak előszót tud Írni Szabó Dezső, az előszó az ő igazi műfaja. Ez elé a könyve elé is kitűnő előszót irt. SIMANDY PÁL TABÉRY GÉZA: A VÉRTORONY Van a regénynek egy nagyon nehéz fajtája: amikor a múlt eseményeiben akar az iró szociális vajúdásokat és történéseket érzékeltetni, a szociális történeti regény. Súlyos, mert egy antagonizmust kell megoldania: a jelen és múlt antagonizmusát. A jelen program, tendencia, a múlt objektív, befejezett valóság. A történeti regényírók eddig két útat választottak: a múltból is programot kovácsoltak, serkentést és példát,—ez a romanticizmus útja és ezt az el ferdülést teleakasztották ragyogó, a múltat önszépségében magasztaló díszekkel. A másik út a történeti hűségre törekvő irók törekvése : a realizmusé (Sienkiewicz pl.). Mindakettő hibát követett el. Az elsők meghamisították a múltat, elvették sajátosságát (Dugonics Etelkája), időbeli fikciót követtek, a realisták belehatoltak a múlt felületébe, minden külsőségébe és bizonyos általános jelenségeibe, de nem tekintettek mögéje : a mögötte zajló erőkbe, azon erőkbe, melyeknek egyenes folytatását alkotja a jelen. — Csak újabban változott meg a történeti regényírók törekvése: a múlt hamisítatlan színében megrajzolni azt, amit a jelen emberei látnak benne és látniok kell. Az átértékelt múltat és átértékelt történeti szemléletet. Ügy, hogy egyenes előzménye és érthető előfejlődése a jelennek, de megmarad a korba vetített múltnak. — Ezt az útat választotta Tabéry is a Vértorony cimü regényében. (Vértorony, Budapest, Athenaeum, évszám nélkül). — A szerteforgácsolt, novellás regények idejében szokatlan monumentális jelenség. Kimondottan „grand roman“. A főszereplő Darvadó Gergely és Fugger Katalin, akik akaratuk ellenére sodródnak az ideológiai forradalomból a tömegek véres revoluciójába, az iró megrajzolta átfogó, biztos kézzel a Dózsa-lázadásnak egész hátterét, politikai és szociológiai vonatkozásait. Nem a szereplők csinálják a regényt, hanem a társadalmi, gazdasági és szellemi erők. Zolának tömegszerepeltetése, de nem egyoldalú és sématikus, mert a széles erőkomplekszumok egyének életében, fájdalmában és vívódásában vannak érzékeltetve. — És ezt a súlyos feladatot: a történelmi erők kúszáltságának és
