Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Kritika - Rácz Pál: Tengerzugás
Kritika megnyilvánulásának a rajzát Tabéry mesteri kompozícióval és megkapó stílusbeli tehetséggel adja. A regény nemcsak uj és egészséges történeti szemléletnek és a történeti regény helyes alakjának az úttörése, tehát a szociológiai kritikától örömmel üdvözölhető jelenség, hanem az esztétikai kritikának is teljességgel helytálló irás. DUKA ZÓLYOMI NOBER'l TENGERZUGÁS Fekete Lajos verseskönyve. Fekete Lajos az uj magyar költőgeneráció egyik vaskos ígérete. A Napkeletben és a Vajdasági írásban megjelent versein kívül a „Béklyózott erők feltámadása“ c. és a Vajdasági írás kiadásában megjelent „Szent grimasz“ c. kötetével vonta magára az irodalmi körök figyelmét. A nagyközönség azonban még mindig nem figyelt fel rá érdeme szerint. Ennek oka, hogy költészete szívesebben mozog a szemlélődés színes, vagy komor hatású felületein, mint a lelki és érzelmi mélységekben. Fekete Lajos Újvidéken lakott, ahonnan verskötete miatt a szerbek kiutasították. Kál váriás útja Budapestre vezette, ahol — úgy érzi — valóságos száműzetésben él, mert Erdély a hazája és a falu, vagy legfeljebb a kisváros az éltető eleme. A nagyváros gigantikus méretei alatt görnyedezik a lelke. A „Tengerzugás“ c. kötete, melyet a vajdasági könyvbarátok támogatásával adott ki Budapesten, egy hazájának meleg, lüktető, de neki mégis idegen szivébe száműzött hontalan, szülőföldjét sirató költő panaszkönyve. Örömei nincsenek. Feleségén és fiacskáján kívül senkise az övé. Kivülök ő is „senki fia“. Költészetének nincs felrázó szózatos hangja s igy a megriasztott ember benyomását kelti, aki már nem mer őszintén sírni és nem tud elhitetően biztatni. Liraisága ettől szenved e harmadik kötetében a legtöbbet. Epikai hangja és modora költeményeit elterebélyesitette s ahol van is erő a mondanivalóiban, szétfolyik az. Ez is oka, hogy verseiből nem lehet egyetlen sort sem elszigetelten kiemelni. Az egész oldal kell hozzá, hogy jelentősége kidomborodjék. Afféle parasztszél vagyok, akinek szemébe ragyog, szibériai napsugár : . . . S ahol havas fenyő zokog átvágok a Kárpátokon és köszöntök vihartépett sorsa közt egy régi népet . . . Langyos tavaszi szél leszek, réten virágot rezgetek, lányarcokat cirógatok s a magyarok Isten-adott hegy-völgyein, ha dal zokog elűzöm a bánat-okot . . . Bár belülről ki-kizokog a sorsa, mégsem pesszimista és ez ád életjogosultságot költészetének. Ami lényegbeli fejlődését illeti, e kötete a tisztulás folyamatát mutatja. Verselése szép, akár rimes, akár rimtelen formában dolgozik. Sokat lát és főként a dolgok külső megnyilvánulásai érdeklik. A nagyvárostól való irtózását jelentős élményének tekinti. Ezt fejezik ki „Egy nomád
