Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Árverés
Tamás Mihály : Árverés két szemét dehogy is fordította volna hátra, nehogy, jaj, lásson. A becsüs is várt, nehezen ment neki a becslés. De azért mégis kimondta, mert muszáj volt. — Egy gyermekszekér... Hm... igen... húsz korona... Nagy Imre arra gondolt, hogyha a nagyot nyolcvanötre becsülte, akkor nem igazság, ha ezt buszra teszi. De nem bánta, nem kellett neki.Az ügyvéd nem látott semmit, nem látta az arcokat, a szemeket se látta, csak azt látta, hogy érdekes paraszti munka, csinos munka, tökéletes szekér en-minialura. Ezt megveszi. — Huszonegy... Fiatal gyümölcsfa mellett állott Péter, karó volt a fának állítva, hogy rendes legyen a növése. Irtózatos volt a lendület, amellyel sújtott és mindenki csak egv loccsanást hallott, meg csak annyit látott, hogy az ügyvéd girhes kis teste ott rángatózik az udvar keményre taposott földjén. Rángatózik, veres haját elborítja a vörös vére, azután már nem is rángatózik. Öt perc se telt el, amikorra már Péter engedelmesen, szelíd gyermek módjára nyújtotta két kezét a csendőrőrmester felé, hogy az rátehesse a láncot. Rá is tette, le is Zakatolta, de mert igaz ember volt azonkívül, hogy csendőr volt és szemével hamar felfogta a dolgokat, kétszer is a lánc alá dugta a mutatóujját, hogy megnézze, nem szőritja-é nagyon Péter csuklóját a törvény lánca. TAMÁS MIHÁLY
