Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Bálint Aladár: Szódáspohár

Bálint Aladár ; Sződáspohár

tem és azt mondtam, hogy Frau Krause ma májashurkával vendégelt meg engem. Frania a lakomámat irigyelve ette meg az ő sonkaadagját, de másnap — szombat volt, egész biztosan szombat, ez csak most jut eszembe! — megint éhes volt és én este hatkor gyáván és remegve állítottam be Frau Krausehez.

»Az undorító lokál — mondotta Frau Krause — munkások járnak oda, szombaton egész éjszaka táncolnak, aludni se lehet tőlük».

Mennyire örültem, hogy szombaton este táncolnak. Talán még Bitterfeldék is lejönnek ide szombaton, akiknél azelőtt laktam, akik egy heti szállásért nem akartak tőlem pénzt elfogadni, akik a házukat néhány hét előtt annyiért adták el, amiért most egy öltönyt se tudtak volna vásárolni és akik kitünően osztották be pénzüket, mert ebédel csak a két dolgozó evett, apa és fia, anya és lánya azonban «kellemesen eltrécselték» az ebédidőt, hogy este annál nagyszerűbb vacsorát csapjanak: rántott heringet krumplival. Feltétlenül elmegyek este a kávéházba.

Szabadjegyen moziban voltunk és éjszaka tizenkettőkor egyedül maradtam. Annyi pénzem volt, ami most megfelelhet három koronának és bementem a kávéházba.

Hosszú helyiség volt, hátul a kasszával. De ha már a helyiséget leirom, azt is meg kell mondanom, hogy jólszabott télikabát volt rajtam, egykori szép napok emléke.

Itt pedig kihagy az emlékezetem. Érthetetlen, hogyan történhetik ez. Mondják, hogy súlyosan sérült agyrázkódásos emberek nem emlékeznek a sérülés lefolyására. Én tehát nem tudom megmondani, kik voltak a kávéházban, mifajta emberek, arra emlékszem, hogy táncoltak és egy kipirult női arc is megjelenik most előttem. Csak azt tudom, hogy pohár szódát rendeltem és hogy egyedül ültem az asztalnál. Ki tudja, mi juthatott az eszembe, mert hirtelen felálltam, leemeltem a kabátomat a szomszédos fogasról és széles mozdulattal magamra vettem. Széles mozdulat volt, hiszen olyan fiatal voltam és olyan szomorú.A

széles mozdulat lesöpörte a szódáspoharat az asztalról és a pohár csörömpölve eltörött.

Mi történt ekkor? Én néztem a poharat, talán úgy, mint kis szivem Jutka néz maga elé, ha valamit elkövetett. Nem helyes dolog, hogy kétéves leánygyermekhez hasonlítom akkori magamat, holott már akkor diplomás ember voltam és barátnőm volt, Frania. De rossz nem lehetett a nézésemben, ez biztos. Akár munkások voltak ők, akár nem, egy mellettem szól: a nézésemben nem volt semmi rossz.

Pedig a kávésnak más véleménye volt a dologról. Mert az t.örténtj hogy a kávés odajött az asztalomhoz és egy rántással