Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Bálint Aladár: Szódáspohár

Sződáspohár.

Ugye nem munkások voltak, csak részeg söpredék? Nemde álmodni róla bolondság? Ugye nem kellene törődni az egészszel ?Azzal

kezdődött a dolog, hogy megkérdeztem a háziasszonyomat, miféle kávéház ez az ő üzletével szemben. Igazán csak azért kérdeztem, hogy mondjak valamit. Mert a célom egészen mástermészetü volt. Egyszerűen csak sonkát kértem az üzletéből és e kérdéssel csak a figyelmét akartam elterelni arról, hogy ez a sonkákérés már tiz napja ismétlődik meg, naponta este hatkor. Berlinben éltem akkor, 1922-ben és érthető, hogy nem volt pénzem, mert senkitől se kaptam, tizedszer tehát már nem voltam biztos a hangom nyugalmában. Mert az első napokban még könnyen ment: «Hallja csak Frau Krause, vágjon le 20 deka sonkát a javából és az árát Írja a számlámhoz.» Ez megtörtént és én könnyedén tettem hozzá: «Tudja, ma este pikniket rendezünk az egyik kollegánál.» Még hálát sem éreztem iránta, ellenkezően nevettem rajta: Oh, az aljas, félóránkinl emeli a kirakati sonka árát, aszerint amit a márka eséséről jelentenek neki. És ezt egy munkásnegyedben, ott ahol télviz idején (már megint nagyzolok, Berlinben nem lehet szó «télvizről») mezítláb járnak a munkásgyerekek. Még gyűlöltem is, mert öszlöiiszerüen gyűlölöm a kövér embereket. De második nap se volt reggelim, harmadik nap sem ebédeltem és a barátnőm, akinek »érthetetlen okokból késett a havi pénze» Kownóból, velem együtt éhezett. Nagy dolgokra vagyok képes, ha a barátnőm éhezik és egy kis szélhámosságért se megyek a szomszédba, tehát ötödször és hatodszor az életforma nyugalmával mondottam a hentesasszonynak: »Most többen együtt tanulunk és nincs kedvünk vendéglőben vacsorázni.» Ilyenek vagyunk mi diákok, fejezte ki a gesztusom. Frau Krausenek érzéke volt a szorgalomhoz és elém tette a sonkát. Nyolcadszor és kilencedszer már a kishitűség első tünetei jelentkeztek: «Ma elég lesz 10 deka is — mondottam — nincs étvágyam, sokat ettem ebédre». Az éhség élesíti az ember agyát, egészen biztos, hogy fordított arányban állanak agy- és gyomormüködés, hiszen tudvalevő, hogy elhízott embernek az agykerekei is lassan mozognak. Mondom, ilyen jó kifogást találtam és Frau Krause, aki jól tudta, hogy a külföldiek a jó valutájuk árán most szórják a pénzt, biztos, bár jelentéktelen hitelüzlet tudatában, tette elém a sonkát. Ennél a kifogásnál maradtam is, hogy én már ettem és igy történt az, hogy Frania barátnőm egyedül fogyasztotta el a húst. Én csak néz-