Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkő István: Égő csipkebokor Jobban szép itt minden, mint ahogy kívánom. A bútor fehér, a szoba tiszta, az ajtók is fehérek, a függöny mögött kis fürdőszoba tartozik a szobához és márvány fürdőkád van benne. Nem először látok ilyet, de azért, híjába, azt mondom most is: szervusz testvér, kuglóf-krumpli! De azt ne hidd kis Orzse, hogy elárulom magamat. Senki azt meg nem látja rajtam, hogy észrevettem a különlegességeket. Az a fő, hogy biztosan meggyógyulok. Mert ez biztos, azt látom ! A szobám az ötvenötös számú. Az ötvenhatosban a fiatal Gózon lakik. A másikban, az ötvennégyben egy romániai lány, de ne gondoljatok semmire. Nem is akarok megismerkedni itt az emberekkel, hanem csak megint az egészségemmel. Legközelebb leirom a hegyeket is, mindent, ami kívül van .. . Sebtiben leragasztotta a levelet, megcímezte és tanácstalanul forgatta a kezében. Kettőt csengetett a szobalánynak. Amig rá várakozott, levéllel a kezében, valamiképpen arra gondolt, amikor gyerekkorában feladta a postaládába a hazairt levélbeli beszámolásokat. Négy évig diákoskodott a gimnáziumban, az ötödiket nem kezdhette meg, mert azon a nyáron meghalt az apja. Gazda kellett otthon s ő vállalta is ezt. Hát amikor gimnázista korában levelet irt haza s megállt vele a postaláda előtt, nem volt szive behajitani. Fogogatta, tapintgatta, nézegette. Belekutatott az emlékezetével, miről mit, hogyan irt, jó lesz-e úgy, ahogy írta? Apja, beteges édesanyja helyesléssel fogja-e olvasni, nincs-e olyan valami benne, ami elszomorítja őket? Ilyent sohasem irt, a kellemetlen híreket magában tartotta. A leveleket azokban a kedves időkben édesanyjának cimezgette s amikor, hosszas töprengés után bedobta a postaládába, futóan a szájához emelte, csókot küldött vele és hosszasan nézett utána a láda nyílásába. A szobalány kopogott az ajtón. Most is, ahogy az emlékezésből még nem ocsúdott eléggé, a szájához kapta a kishugának Írott levelet. Megijedt, hogy a fehérbóbitás, árkosszemü, fitos német lány talán meglátta ezt. Biztosan nem, mert vizsgálódó, kihívó komolysággal állt meg az ajtóban. — Kisasszony, — mondta neki Bódi Gyuri, — ezt a levelet legyen szives elküldeni a postával. A lány átvette a levelet és bizalmaskodva, kíváncsian várakozott. Gyuri rászólt: — Miről van még szó, kisasszony ? A lány elmosolyodott: — Meg tetszik fázni ingujjban. Nem tanácsos igy járni nálunk. — Van szvetterem is, felveszem, de eddig még nem fáztam. Köszönöm a figyelmeztetését. (Folytatjuk).
