Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Szemle - Reményi József: A modern angol és amerikai irodalmi szellem

SZEMLE

A modern angol és amerikai irodalmi szellem

Swinburne Francois Villonról irt balladájában a költőt „sad bad glad mád brother“-nek hivja. Szomorú, gonosz, vidám, tébolyodott. Végzetes jelzők. És testvérnek mondja, azzal az odadással, azzal a költészetté lendült érzéki frisseséggel, amely Swinburnet jellemezte. Négy jelző és egy főnév. Az ember keresztmetszete, ha alkotó. Szomorú? A lét ára. Gonosz? Nem kell Villon módjára Philippe Chermoyet megölni, hogy azután a száműzetés sóhaja — a gonosz tett lágy visszhangja — megszólaljon az „Epistre, en forme de ballade, a ses amis“-ban: szatócsértelemben gonosz az alkotó akkor is, ha Heine, mert hiszen teremtő erejében a dac meggyilkolja a ,,kiváló középszerűséget“. Vidám ? Hol is mondja Rabelais, hogy a hold zöld sajtból készült? Tébolyodott? Shakespeare! Hamlet! A kétely józansága, a józanság végtelensége, az őrület ikertestvére. Testvér! A szellem rokonsága. A filozófiai valóság költői demokráciája. Az igazak magánya : a magány igazi élete.

Mennyi az ilyen alkotó a mai angol és amerikai irodalmi életben ? A canaille écrivante körében hol a teremtők ? Keressük őket diogeneszi türelemmel, hátha mégis rájuk akadunk ! Hátha! Keserves munka. Sokan Írnak, kevesen alkotnak: sok az irodalmi árúház, kevés az irodalmi szentély. A szavak betűhangyák, nem lélekmadarak. Freud megölte a költészetet? Vagy talán Watson, aki szembe helyezkedik a pszichoanalizissal, viszont az értelmet, ösztönt, akaratot is kiradírozta tudományosan megbízhatónak mondott szótárából? Az írók, költők megszűntek a dolgok végokát keresni? A szomorúság fintor lett, a gonoszság nyelvöltögetés, a vidámság züllött ötleteskedés, a költői őrület a szavak halálugrása. És akik testvérek, azok sokszor nem ismernek egymásra. Nemcsak a társadalmat fertőzte meg a szörnyű nyugtalanság lelki vérbaja, hanem a költőket és írókat is. Őket leginkább. A kétszínűséggel az erénynek udvarolunk, jegyezte meg La Rochefoucauld, s talán ez a magyarázata annak, hogy a kiadók irodalmi lelkiismerettel, eredetiséggel, teremtő szellemmel hitegetik az olvasókat, mert érzik, hogy az alkotás egyetlen létjogosultsága mégis csak a szív szűzi éneke, még ha azt magasztalja is, amit bizonyos emberek bűnnek neveznek.

Vannak tehetségek. Akik lángelmék, azok torzók. Vagy túlságosan közel vagyunk hozzájuk, semhogy teljesen meghízható képünk lehetne róluk? Lehetséges. James Joyce szeméből könny helyett genny folyik. John Galsworthy művész és lelkiismeretes, de nagyon a földön van. Shaw szerint előbb-utóbb nem lesz ellensége. James Barrie rövid nadrágot hord, akár Szép Ernő, azzal a különbséggel, hogy az angol iró képzelete néha súrolja a végtelent, s a magyar költő érzelgős. Aldoux Huxley André Gide angol visszhangja. Virginia Woolf a feminizmust irodalommá neme