Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkó István: Égő csipkebokor mondania : — Szép kis gardedámod van, egyszentigaz ! Majd még utánajárok, hogy igazat mondtál-c? A kemény kis test megrándult és engedelmesen simult hozzá. Ágota félref ordította a fejét. Gyenge egérkehangon mondott valamit. Valahogy ilyenmódon: — Ne gondolja rossznak engem, Gyuri. Magának hiába ezt magyaráznám. Mink hiába sokat is beszélgetnénk, egészen nem tudnánk megmondani, amit akarjuk. Két külön, magában álló hegytetejéről beszélgetjük egymással. Közöltük mélység tátog. — Tátong. Erősen figyelte, hogy hová bújik ki ez a magyarázkodás. Egyetlen hangot sem engedett ki belőle, azért is javította ki Ágotát. Aki ráemelte a fátyolos, borús szép nagy diószemét: — Látja, éppen ez ez, amit beszélek. Én mondok: tátog. Maga mond: tátong... És még más ilyenek is vannak köztünk... — Ne azt nézd Ágota, hogy mi a különbség köztünk. Nincs olyan két ember a földön, még ha édes iker tej testvérek is, olyanok, hogy az egyiknek szallagot kell kötni a karjára, a másiknak jódtinktúrával kell bekenni a talpát, csakhogy megismerhessék. Nézd meg őket, ha kicsit megnövekednek, ahogy gondolkodni kezdenek, hallod-e? Két külön hegy, köztük mélység, igazad van... Csakhogy én szeretlek téged, szivemmel szeretlek, álmomban bámullak, te lány. Én ennek okáért lemásztam a nékemosztott hegyről, felkapaszkodóban vagyok az ettéd kis hegyedre, az ettéd kis életed közelségébe. Csak ne légy olyan magasan, annyit mondok neked. A jóég sirasson, a ragya hímezzen ki engem, ha nem lesz annyi az erőm, hogy felérek hozzád és melléd állok... Aszittem előbb, hogy hazahívhatlak fődembe-házamba, sajóparli hazámba. Mondok, ura vagyok mindenemnek, öreg Örzsc néném peg majd csak megbékől. Azután hamar meglátam, hogy más itt a tennivaló. Már egészséges vagyok, Ágota, mehetnék haza, de nem teszem. Éppenséggel most este vágtam le magamról két jó emberem karját, egészen idáig jöttek énvégettem... Restelkedsz talán a csizmám miatt, a kékbeli miatt, aki rajtam? Az a legkisebb! Leteszem és felöltöződöm civilbe úgy, ahogy a tiszted is megtette temiattad. De már nem bocsájtlak el, Ágota. Enyém leszel, azt mondd? ! Födém is van, kiadom bérbe. Nem az a kérdés nekem, hogy elegáns járást, evést, beszédmódot tanuljak, az ilyesmit tudom én akkor is, ha soha se láttam és csak rápillantok. Katonaruha is volt rajiam, érted? Tisztnek számítottam, ha tudni akarod. Orvos, vagy tudományos em-
