Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkó István ; Égő csipkebokor — Én meg sértő szándékkal mondom, hogy szamár vagy. Hallhattad, hogy én meg következetesen urat mondtam. — Hát csak bűzöljetek egymás orra alá. Ebből a szórakozásból nem kérek. Megyek táncolni. Ha majd ütni kell, szóljál. Szlovákul mondta ezt, úgy köszönt is, borotváló mozdulatot tett a saját két arcán a kezével, elment a táncolok közé. Elkapott egy vihogó parasztlányt, megforgatta s nagyokat ugrott vele. A tiszt bámulva nézett: — Ez is furcsa ember. A titkár még mondott valamit s aztán szótlanul bámult ő is. „ Ennyit szólt: — Ma mindnyájan ilyenek vagyunk, uram. A táncolok zsúfolt tömegében Gyuri magához szorította Ágotát. A lány háta átperzselt a vékony ruhán, kinyílt szájjal öleltette magát, a szája elhúzódott, két széle felé elvékonyodott, a vékonyodás egyik oldalon kényszeredett ráncban folytatódott. Idegesen nevetgélt a Gyuri beszédjére. És a szeme. Nem akarta Gyuri hinni ezt a szemet, ezt a hideg nézést, zöld fényű pillantásokat. Dióbarnának ismerte Ágota szemeit, két barna diónak, amely megfogta, befestette a lelkét, mint a fán ülő zöld dió annak a kezét, aki kifejteni akarja. A két érett diószem most visszaváltozott olyan hideg, rideg, keserű zölddé, mint az éretlen dió. Nem is értette Gyuri, miképpen lehetséges ez. Az égő, forró, elpirult nyakú lány s a zölden, fagyosan nevető szemei! Könyörögve súgta a fülébe: — Ágota, hallgass meg engem. Utánad jöttem ide, mindenről, valami egészről, igazi nagyról akarok veled diskurálni. Azt akarom, hogy meghallgass. Végső válaszod nélkül élve el nem hagyom ezt a szobát. Ágota dereka elrándult tőle: — Ne úgy mondja nekem, hogy: te. Ne szorítsa úgy engem Gyuri. Gyuri még erősebben fogta: — Nem tudom, mitől félsz. Addig úgy sem engedlek el, amig helyénvaló feleletet nem adsz. Látom, hogy valami történt veled, elfelejtetted a régi hangodat, a Tarajkát, a sast, a sziklát, a lábamat, azt, hogy megcsókoltalak. Nem bánom, te ne tézz engem, de én nem szólíthatlak magának. — Gyerünk vissza, nagyon lökdösnek. Nem is jól hallom, miket beszél. — Majd jobban a füledbe mondom. — Meglátnak... Észrevesz... — Kik látnak meg? Ki vesz észre?... Éppen ezt nem értem, hogy mitől félsz te velem, mitől tartasz mellettem?.,. Értesülve.
