Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkő István: Égő csipkebokor az asztalra. De addig még nagy idő! Az őszi éjszakában most ott dideregnek a poprádi állomás előtt. Gyűlölettel ülnek az óriási hegyek lábánál, kinyújtott talpánál, az elhagyatottság, a hiábavalóság érzéseivel. Gondolnak-e haraggal őreá, szidják-e, elhijják-e mindennek, megutálták-e véglegesen? Szegény árva két gesztelei kisember, ködmönös, komolyra élő, birókereső kifigurázott sajóvölgyi két magyarocska. Kenetlen, mégsecsikorgó öregjuhász Kardhordó bácsi és kazalszalma lángját vető Pénzváltó! Azt mondta: dögölj meg Bódi Gyuri! Reggel fél hatig ott ülnek a hidegben és várakoznak. Addig még utánuk is mehet, olt találja őket, velük távozhat, háta mögött hagyhatja az érdekes, .ujtapasztalásu, úrivágásu valóságokat és tervezéseket. A két követ talán még most is bízik abban, hogy ő más utat választ, eszére tér, velük tart. Éppen ezért, lehetséges, nem is szidják. Ha igy, akkor nem is emlegetik, csak gondolnak rá. Az egész éjszakán keresztül alig beszélgetnek. — Jó genge ez a szalonna, — mondja egyszer Kardhordó. — Foga van az időnek, eniití la harapdálja a lábamat, — szóija máskor Pénzváltó és megnyomkodja csizmája szárát. Jó érzés, hogy hajnalig • ott lehet találni őket, ott várakoznak a poprádi állomás előtt. A táncolok és muiatozók feje fölött az uj kocsmateremben apróbb zajokat szült az idősebb lárma. A hangok kisded csapata pillanatok alatt növekedett fel, a mennyezet alatt egymásba omolva házasodtak össze, utód-lármákat hoztak a következő percben a villámkerekekre szerelt világra. Süldő legények és harmatos kicsi lánykák iskolás csapatai csapódtak be az ajtón. Libagágogással fogóztak hosszú láncba. Át fűzte keresztbe és kasul az a viráglánc az otromba levegőjű, szennyes nagyszobát. A nagyobb fiatalok hajtották volna kifelé a gyerekeket, a pap és a csendőrök is mozdultak, mert haza kell küldeni a hivatlanokat. A gyerekek lánca már a középre tolongott, kiszorította onnan az erőtelen nagyobbakat, körbesürgött az ünneplőruhás tarka báránysereg s egyszerre magasban csilingelő hangon üde vékony nótába fogtak. Iskolás nóta lehetett, vagy a libalegelőről támadt táncos játék. Kifordultak a lánykák a sorban, visszapenderültek, a középre táncollak a fiúcskák, összekapaszkodták, bari, hangján, gödölye nyelvecskéjén sikongattak, nevetgéltek, énekeltek. Bakkszem kicsi legény pendült a középre, másik követte, harmadik követte, mind együtt volt már, a nagyok sarkonülő táncát járták. A virágszirmok koszorúja, a nagylányok módján öltözött kicsi anyókák úgy tapsikáltak hozzá a kezükkel, mint imént nővéreik. Az öregek részegen bólintgattak, reszel ős torokkal nevettek.
