Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
Darkó István : Égő csipkebokor utat kezdett enni. Kevés sugarú szemei fákat legeltek. Keményen csámcsogott Kora őszi este volt, lenge köd szaglott errefelé. Az ég tele volt udvaros csillagképekkel. A magas hegyek felől, mintha lentebb ülő csillagok volnának, az ég alján még, de elérhetően és biztatóan, gyógyító telepek lámpái reszkettek. II. Befejezte a levelet, gondosan elolvasta és jóizüen nevetett magában azokon a részeken, amelyek kacagnivalók voltak. Az otthoniak megnyugvására irta ezt a levelet. Hogy milyen jól érzi, mennyire kellemesen találja itt magát, mekkora bizodalom van benne, arra tréfás részeket irogatottbele. Leírta Turcer tanárt s a titkárt, meg azt, hogy Boncók néni a sóhajtozásaival messzire elmaradhat már mögötte. Az orvosok az első nap annyit sóhajtoztatták, hogy már körülnézett, sírnia mikor kell ? A hátához dugdosták a fülüket, fekete hallgató csövüket s mindegyre azt mondták: tessék sóhajtani. Arra tévedt az esze, hogy egyik már ezt is mondhatná : búsólni ! Min búsóljak, kérdezte volna tőlük, prímán érzem magamat, nincs okom arra, hogy elkámpicsorodjak ? Az egyik, szép kékszemű, őszhajú orvos megcsapkodta a hátát és megcsiklandozta: Kicsit elromlott a fújtató, de majd kifódozzuk. Tőnk, cérnánk van bőven, az itt nálunk a jó koszt és a levegő. — Hát itt pájinkát és szalonnát az ettéd kis kezeddel sütött kenyérkével egyelőre nem igen eszem, azt látom — fűzte a levél végébe tréfásan. — Pedig már az első huszonnégy órában ráeheltem, kis húgom. Mai nap délben még nem mentem le az étterembe. Gózon Józsi, megjegyzem ő igen kedves hozzám s az állomáson levele szerint hűen várt rám, a jedző fia tehát azt tanácsolta, hogy egyem fent a szobámban. így szokás ez, azt mondta, mindenki igy csinálja s így hamarább meg is szokom a helyzetet. Sokat és Ízletes dolgokat kaptam, de volt közte, a zaftos hús mellett egy cifra, kerek tortaféle is, olyan, csak kicsiben, amilyen kalácsot te szoktál kis húgom sütni vasárnap a Feledről hozott tepsiben. Kuglóf, igazé ? Ez a húsmelletti kuglóf, mit gondolsz, mi volt, amikor szétvágtam ? Pirosra sütött, zsírozott külsejű krumplipép, jóizü. Egyedülvalóságomban beszélgettem is hozzá. Mondtam neki, hogy no kolompér, burgonya, födi alma, de felvitte az isten a sorsodat. Azt hiheted magadról, hogy finom úri kalács vagy, te krumpli. Pedig én megismerlek, hallod-e, megtudlak, ha százszor beléfürdettek is tejbe, vajba !.. Hát nincs nekünk itt jó dolgunk, mondd meg, kis Erzsók ? Mikor ideért, elszédült valahogy. Az ajtóablakon, a szoba fekvő erkélye felől szikrázva, pattogva ömlött be hozzá a fénybeáztatott havasi lég. Elnehezült, megzsibbadt, részeg lett a feje egy pillanatra. A fürdőszobáig botorkált s a csap alól friss vizet ivott. Köhintett néhányat, magához tért, megszánta a sorsát. Odaírta a levél aljára, az aláírás alá: Magam is úgy érzem itt magam, mint ahogy a kiteremtettézett, kuglófnak sütött krumpli.
