Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-10-01 / 8. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István : Égő csipkebokor

izmoslábi furcsa táncot, közben rövideket füttyentettek, nevetve kiáltottak egytagú szavakat. Végül csak a lányok tartották a kört, tapsolva követték a legények táncát, széles szoknyáik hullámzó tánccal követték csípőjük ringását, nevettek, játszottak, mulatoztak.

— Ez a pozsabucski, — mondotta Gózon Józsi — tudja az ördög, de származásom dacára se kedvelem. Nekem már megerőltetés ezt járni. Affajta jó paraszttánc.

— Most hallom először, hogy te szlováknak mondod magadat, — jegyezte meg a titkár.

— Nem csináltam belőle titkot.

— Nem is azért mondom. Nekem végeredményben mindegy.

A zenészek emelvényével szemben, a terem másik oldalán szintén volt egy emelvény, de ennek már nem volt korlátja. Ide ültek le Gyuriék. Vörös és kék abrosszal leteritett asztalok voltak az emelvényen, virágos asztalok és székek. Uriforma emberek ültek itt, bizonyosan a jegyző, tanító, és hasonlók. Egy asztalnál a pap is, másiknál a sarokban csendőrök, békés poharak mellett, szétgombolt, otthonos nyakkal. Egy vöröslő arcú, vérmes szőke ember evangélikus pap-külsejü, feketekabátos embernek magyarázott, akkora karlejtésekkel, mint aki a mennyezetet festegeti rövidnyelü meszelővei. Néha egy pontban rázogatta a mutatóujját, mert elfogta a düh. «Ja som otyec národa» ezt kiáltozta közben, a mellét döngette, mint aki bizonyító dolgokat mond magáról. Az is lehet, hogy csak utánozott valakit. Hej, hej, bólongott a pap, értelmes nézésű fiatal ember, tele a lelkesültség feszülésével. Láthatóan mégis sokalta már a vörösarcu túlfeszülő hangerejét.

Gyuri most szólalt meg először:

— Mit ismételget annyiszor az a beje ember, Józsi?

Gózon Józsi bortól forró nyelvvel beszélt:

— Azt jelenti, hogy: Én vagyok a nemzet atyja.

Gyurinak már előbb is a két falujabeli, Pénzváltó és Kardhordó járt az eszében. A hosszú utat hiábavalónak megtették. Most ott ülnek az állomás előtt, az utszélén, kikeresett árokparton, vagy fal mellett. A személy vonat csak hajnalban indul. Addig szótlanul várakoznak az éjszakában, zokszóval a keblükben, megszólalás nélkül. Néha esznek néhány falatot, kenyeret és szalonnát, úgy eszik, ahogy a Sajóvölgyben szokás, ahogy igazi jó ize van a disznóságnak: a szalonnát a markukban tartják, a kenyeret ugyanazon kezük ujjainak begyében. A bicskával, annak a pengéjével viszik a szájukhoz előbb a szalonna kisded darabkáját, aztán két ujjúkkal a kényéi’ bővebb adagját. Kis Erzsók süteményét nem érintik. Visszaviszik hibátlanul és megvetéssel teszik majd le otthon