Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Problémák - Reményi József: Szavak és lényeg
Problémák című versében azt mondja az infernos vallomások hangján: »1 am a room, a house, a street, a town«. Szoba vagyok, ház, utca, város. Szóval minden, s a minden sohasem egyszerű, mert a minden az összes ellentéteket is magában foglalja, mert a minden csak mint fogalom szimpla s nem mint valóság. A minden: a harcsabajuszú szomszédom, aki még mindig a fogalmak romantikáján tépelődik s elbámészkodik, ha ezt a szót hallja, hogy Kamcsatka; a minden: a színvak, aki képzőművészeti kritikus, az iródalomtörténetiró, aki dogmatikusan érvel az Úristen irodalmi Ízlésével, az aggszűz, akinek már az sem elégtétele, hogy megmaradt tisztának, a vágy, amely viszszapattan a látóhatár faláról, az értékelméleti probléma, amely esztétikai kísérletekben robban fel s a tegnapi palacsinta, amely még ma is megfekszi gyomrunkat. Semmi sem egyszerű, a betűk sem, amelyek formát adnak ennek a szónak, mert hiszen variálni és permutálni lehet, s mihelyst megteszem, ugyanezek a betűk fejűk tetejére állanak s bohócfintorral tagadják eredeti rendeltetésüket. A metafora a megközelített egyszerűség, mert kifejez valamit, ami esetleg az érinthetetlen lényeg nyelve. A tőmondat is megteheti azt, de kell, hogy a kép szuggeráló erejével rendelkezzék. A baj az, hogy a tőmondat túlgyakran lezüllik a felszínes értelem köntösévé. Azt mondom: süt a nap. Valóban azt mondom-e, hogy süt a nap ? Korántsem. Jóllehet a mondat szinte kihívóan egyszerű, mégsem fejezi ki azt, ami rábírt arra, hogy leírjam. Nekem másként süt a nap, mint neked, olvasó, barát, ellenség, ostoba, okos ember. Engem talán idegesít, téged felvidít. Engem talán rábír arra, hogy Leopardihoz meneküljek, a sötét naphoz, s téged arra, hogy elmenekülj a betűtől. És ha a nap el tudja olvasni mondatomat, önmagára ismer-e benne, arra a melegre, amely árad belőle, arra a szempontra, amely igazolja létét ? Kötve hiszem. Mert a tőmondat állít valamit, ami nincs arányban azzal, amit állít, s azokkal, akiknek részére ez az állítás leiródott. A tőmondat csak átvitt értelemben lehet meggyőző; ha például megfelelően elhelyezett, távlatot sejtető mivoltával elhiteti és megérteti velem, hogy a napban olvad fel mindaz a meleg, az a jóság, az a kedély, amelyet az emberiség az évezredek folyamán könnyelműen elvesztegetett vagy önzőn rejtegetett ; ha a tőmondat képzeletemben metaforává sűrűsödik, akkor valahogyan megközelítem azt az egyszerűséget, amely a nappal azonos mindenki részére. A metafora az a fókusz, amelyben az ember és a természet sugarai találkoznak az életet igazoló értelem reményében. Csak az világos, ami igyekszik kifejezni az elvontat is. A tudomány nem ölte meg az élet csodálatos mivoltát; a tudomány is csodálatos. Ami tapintható, látható, könnyen érthető, az tu
