Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Problémák - Reményi József: Szavak és lényeg
Problémák lajdonképen féligazság, negyed, nyolcadigazság. Miért ? Mert eltakarja a lényeget. Amit mondatban egyszerűnek, logikusnak nevezünk, rendszerint eltitkolja a teljes valóságot. Sőt a könynyen felmérhető egyszerűség lelki restségbe hajszol bennünket; megelégszünk a felszínnel. A bonyolultnak látszó metafora a lényeg nyelve. Az ember irtózik a lényegtől s azért nem érti meg a metafora egyszerűségét. A metafora nem ijed meg a józanok, a száraz lelkűek itélőszékétől, mert hiszen a józanok csak elitélhetik azt, amit nem értenek meg, de megbüntetni nem tudják. Krisztus az emberben kialakult erkölcsi metafora megszemélyesítője. Felfeszitették, de sorsa szimbólumát nem tudták megsemmisíteni. Pedig a büntetés célja a tényleges vagy szimbolikus megsemmisítés. Oscar Wildeot börtönbe küldték ; elítélték, de nem büntették meg, mert a «De Profundis» a mélység metaforájának szárnyain kirepült a börtön falaiból. A szó teremtő értelmében a mondat csak akkor életképes, ha átöleli a mindenséget, ha isűritettségében benne él az «igen» és a «nem» minden lehetősége, ha a makrokosmos és a mikrokosmos heterogén világát a forma harmóniájával összeegyeztetni tudja. A mondat olyan egyszerű lehet, hogy a béres is megérti s olyan bonyolult, hogy matematikai képletként hat, de csak ha a szintézis nyelve — elemző részletei ellenére — tölti be alkotó hivatását. Peter Schlemihl megszűnt ember lenni árnyék nélkül; a mondat megszűnik élet lenni távlat nélkül. A távlat a mondat metaforikus jelentősége. Csupán az a nyelv, amely átvitt értelmű, fejez ki valamit. Petőfi nyelve igazán egyszerű, de nem annyira, mint ahogy azt sokan hiszik. Szuggeráló ereje mindig a dolgok forrását érzékelteti. Minden kész sora egy központi élmény hatását kelti. Egyszerű mondatai olyan bonyolultak, mint a természet, amelynek törvényeit a tudós megmagyarázza, de a viharnak mégsem tudja elejét venni. A metafora misztikus légkörű élményét kapjuk a legegyszerűbb Petőfi versből. A szó lényeg nélkül, azaz mindenféleképen éreztethető átvitt értelem nélkül, olyan, mint a festmény, amelynek nincsenek színei. Ez nem is paradoxon. Ez abszurdum. Az újságírói mondat nem törekszik többre annál, ami; legfeljebb egy kis reformert szándékot hazudik. A levélben elejtett mondat is megelégszik a felszínes közlékenység hangjával. A baj ott kezdődik, amikor költeményt, elbeszélést, regényt olvasunk, amelynek Írója igér nekünk valamit, s mert folyékonyan ir (oh, folyékony írás cinizmusa !) elhiteti velünk, talán önmagával is, hogy adott. A mindenféle népszerű Írók, a pályadijakat nyerők, az operettszöveget gyártók, a nagyképűen izmusokat vallók, a divathoz alkalmazkodók, akik tegnap dadaisták voltak s ma a «Neue Sachlichkeit» sivár nyelvén tévesztik meg a világot, amely szívesen vezetteti magát
