Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-10-01 / 8. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

Jár nő József: Martinovits apát és kortársai

riumok rendje, de a valóságban már régen parasztokból áll a sorkatonaság, — a nemesi adómentesség utolsó morális alapja is megdőlt.

Amikor tehát a szabolcsi, bihari és zempléni parasztok dekrétuma rámutat arra, hogy a parasztság nemcsak eltartja a katonaságot, de ez az ő fiaiból is áll, teljes osztályideológiai tudatossággal állunk már szemben. De ez a dekrétumból másutt is, világosabban, kiütközik. Nemcsak ott, amikor felmerül a földosztás gondolata, hanem félremagyarázhatatlanabb tényekben is.

A szervezett sztrájk gondolata a magyar történelemben talán itt jelenik meg először. Nem abban az ötletben, amelyik azt akarja, hogy minden cseléd takarodjon ki a földesur udvarából, — hiszen régebbi korokban is ez volt minden lázadás természetes kezdete, — de abban a felismerésben, amelyik le akar számolni a sztrájktörőkkel, hogy a sztrájk sikerét biztosi tsa. Az osztály érzés tudatosságát mutatja a hajdúk elleni kifakadás is, «parasztok vagytok ti, a parasztokkal tartsatok».

Mindezek az érdekességek mellett még arra is érdemes rámutatni, hogy a magyar parasztoknak ez a dekrétuma ugyanabból az ideológiából fakadt, mint az erdélyi románok lázadása II. József uralkodása első éveiben. Ez a tény különben megcáfolja azt a beállítást is, amelyik a Hora-lázadást nemzetiségi megmozdulásnak szerelné feltüntetni, ahelyett, hogy megkeresné a gazdasági és szociális okokat.

A magyar parasztság szószólói ebben a dekrétumban minden forradalmiságuk mellett abszolút királyhüek maradnak, mintegy a maguk emberének érzik a királyt, aki ellen «a nemesek vétettek halálosan«, — a történelmi kutatás bebizonyította már, hogy a Hora-lázadás vezérei is királyi segítségre, támogatásra számítottak a földesurak ellen.

Aminthogy a nemesség, melynek bőrére mentek a józsefi reformok, azonnal megértette ezek lényegét és szembefordult velük, ugyanúgy megértette ezeket a paraszt is és amikor látta, hogy a királyi akarat keresztülvitele beleütközik a nemesi ellenállásba, a maga módján segíteni akarta ezeknek a reformoknak a keresztülvitelét.

Ha mindezt tekintetbe vesszük, megértjük azt a lelkes royalizmust, ami a szabolcsi parasztdekrétumban a véres parasztforradalom eszméivel keveredik el, — s egyben megértjük azt is, hogy a Martinovits-összeesküvés részesei miért voltak royalisták II. József korában, valamint, hogy miért fordultak szembe ugyanezek a férfiak néhány évvel később, II. Ferenc uralkodásakor, a rendiségre támaszkodó, klerikális reakció renaissanceában a királyság intézményével is.

Természetes, — említettük is már, — hogy nemcsak a pa-