Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-10-01 / 8. szám - Gömöry János: A szlovenszkói magyar lélek
Gömöry János : A szlovenszkói magyar lélek gi segítségre szorul ezek közül valaki, ha pl. züllött életet él, ezt azonnal jelenti és a központ megtalálja az útját, módját annak, hogy a bajon segítsen. Az egyes polgárok ilyen esetben nem riadnak vissza semmi áldozattól. Az egész dolgozik az egyért, az egy az egészért. Gondjuk van a vidéken élőkre is, akik idegen környezetben elnemzetleniedhetnek. Ezek gyermekeinek internátust tartanak fenn Nagyszebenben stb. (így van-é, nem-é? En igy hallottam). Hanem ne menjünk olyan messzire. Maradjunk csak Kassán, ahol máról-holnapra ugyancsak a németség nagyszerűen megszervezte önmagát. Tulajdonképpen nagyrészük a prevrat után került ide (csehországi németek stb.), a hetvenezer lakosú városban elenyésző csekély a számuk, alig 2000. Noshát: vannak látogatott összejöveteleik, kulturestéik, van dalárdájuk, óvodájuk s mihamar lesz elemi iskolájuk, az utolsó városi választásoknál már volt szavazólistájuk is. Nem lármáznak, a lapokban sohasem olvashatunk róluk, csendben ápolják nemzeti öntudatukat s alkotásaik tiszteletet parancsolok. Amialatt Németországben a német lélek önmagával meghasonolva széttépetten vergődik, itt az idegenben, uj miljőben a kassai németek összetartok, egymást testvéreknek tekintik, egy a lelkűk, mindannyian németek. Pedig van közöttük minden rendű, rangú, felekezetű, kommunista, szocialista. Tanulhatnánk tőlük. A kisebbségi sorsra jutott népeket csak egy mentheti meg a biztos pusztulástól. S ez nem más, mint az összetartozandóság ápolása, ez érzés nagyrabecsülése. Az összetartozás érzésének forrása, tápláló édes anyja pedig nem más, mint az egy és oszthatatlan közös lelkiség. Nem látom azonban be, hogy ha nincs is még meg a szlovenszkói magyar lélek, az a jövőben létre ne jöjjön. A körülmények kényszerítő hatása alatt meg kell ennek születnie! Bármily kétségbeejtőnek látszik sokszor a mi széthúzásunk, bármily idegenül, egymást meg nem értve és más-más eszményeknek hódolva él itt magyar testvérével a magyar: el kell jönni az időnek, amikor sok sok belső súrlódáson át, nagy vajúdások után születik meg ez az egységes lélek. Igen, ezt nem hozzák nekünk ide arany tálcán, nem rendelhetik meg nekünk rajtunk kivül álló hatalmasságok. Ezt a magyar lelket minekünk és a mi vérünkből való gyermekeinknek, azoknak, akiket a múlt minden drága emléke, a jelen minden nyomorúsága, a létért folytatott kemény élet-halál harc ehhez a földhöz köt, kell megteremteni ! Épp azért ne várjuk, hogy a sült galamb a szájunkba repül. Nem várhatjuk, nem remélhetjük ezt sem magyarországi testvéreinktől, sem az itt élő más népektől és az államhatalomtól. Minekünk, — ismétlem, — számolnunk kell az itteni adott-
