Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkő István : Égő csipkebokor

a Zsuzsit, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szerettem. Hisz azért fájt annyira az a dolog. Nyolckor mentem ki, gondoljátok el, pedig a vonat csak kilenckor indult. De gondoltam, majd jó helyet foglalok s alszom az éjjel, hogy ne legyen gyűrött a pofám. Be is ültem a vonatba, várok, várok, egyszer mondom megkérdem, hogy meddig állunk még. Mikor indulunk kérem ? Rögtön, öt perc múlva. És mikor leszünk Bohuminban ? Ott soha, mert oda nem megyünk. Hát akkor sült ki, hogy az én vonatom nem is a Masaryk-pályaudvarról indúl, hanem a Wilsonról... Épp akkor indúlt, amikor az orrom vérzett és szerettem vohia szemközt rúgni magamat.

— Hja barátom, mentél volna ki egy nappal hamarább, — — nevette a titkár, — akkor még lett volna időd átruccanni a -másik állomásra.

Gyuri felfigyelt rájuk :

— Hát a lánnyal mi lett Józsika ?

— Gondolhatod, mit tartott rólam, hogy aki nem jöttem el az eljegyzési ünnepre. Olyan lemondó levelet küldött, hogy ha nagyon sápadtnak érzem magamat azóta is csak rágondolok, máris kipirulok.—

Férjhez ment, igaz-e ?

— Persze, hogy azt tette. Ismered is a férjét, a várgedei tanító vette el. Találkoztam is vele azóta. Nem maradhatott bennem, megkérdeztem tőle, hogy mit csinál Zsuzska? Főz, de mindig leégeti a rántást, mondta a helyettesem. Hát még mit csinál ? Téged is emleget néha, feleli meglepődésemre a tani tó, azt mondja rólad, te Józsi, hogy te mindenhonnan lemaradsz, hogy egyszer pörkölt disznónál segédkeztél az apósoméknál, a disznó felugrott, mert nem volt helyesen megdöfve s te utána szaladtál, de még azt se érted utói.

— No az jó példát mondott neked.

— Várj csalt, majd én se maradtam adósa nekie. Mondtam a tanítónak : Már hogy érhettem volna utói, mikor te voltál a pergelt disznó s úgy futtái, hogy egy magyar gatyának hamarabb megszámlálom a ráncát, mint téged utolérni. De nagyon bambán bámult rám a Zsuzska embere s rátette a szót: Mér mondod te aztat nekem, te Gózon Józsi, a görcs tartson veled rokonságot, hogy én pergelt disznó vagyok ? Forgott a szeme s a fehérjét is már kimutigatta. De én csak mosolyogtam neki, pedig majd bele szaladt a fogam: Azért, mert te példálóztálénelőttcm, te kócbélü, egy mázsa finom vágott jég olvadjon el a hátadon! No ezért még számolunk, mondja ! Számolsz te az iskoládban, vettem utána, de nem velem, különben is jó égetett rántásos leveskét kívánok kelmédnek, hegyenülő uraság !

— Betyár gyerek vagy, csak a ló hiányzik alólad, — mondta jókedvűen a titkár. — Azért hiszem el neked, amit elmondtál,