Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Egri Viktor: Csúf Ádám élete

Egri Viktor ; Csúf Adám élete

volt, hogy a felnőttek részvét nélkül tűrték, ha társai megkergették és nevettek rajta.—

Minek él az ilyen csúf vakarcs ! — hallotta gyakran Ádám. A nagyok részvéte fájóbb volt, mint társainak gunyja.

Tavasz óta egyedül voltak, az öreganyó és Ádám. Az anya férjhezment. Ott maradt a városkában, de fiát nem vehette magához. Az uj apa, egy nagy, telttestü, szőke, erős ember kivánta így.—

Ne légy olyan élhetetlen ! Üss közéjük, ha bántanak, — zsémbelt nap-nap után a nagyanya. Nem győzte Ádám cafattá tépett ruháját foltozgatni. Addig tüzelte, mig fogott a szó és Ádám egyszer szilaj ököllel egy csufolódó arcába csapott. Az ütés váratlan volt, a gyerek óbégatva elrohant.

Azóta Ádám kicsiny, kemény öklei, mint a cséphadarók szétütöttek. Vad, erős haraggal taposott szét maga körül. Verekedések után vidáman rakosgatta lábait. Mintha kérget kapott volna belül, többé nem került haza véres karmolással, dagadt koponyával. Uj világ tárult ki előtte, érezte, hogy keménynek kell lennie. Támadni kell.így

vergődött át iskolásévein, megbirkózva a betűvetéssel és valami kis tudománnyal. Tizennégy éves volt, amikor a gyárba került. A nagy, meleg gépház uj otthona lett. Órákig elnézte a csillogó acélba ágyazott karok íves mozgását és a teremmagas lenditőkerék szikrázó fényeit, ahogy a mühelyablakon átszűrendő napsugár felfut rajta. A géptest forró lihegése karjára vette. Az álmos dohogásba ostorpattogásként csapott a tranzmissziós szijjak kerge körforgása és mindez oly megnyugtató volt, mint kicsikorában régen, mikor még nyulaival játszadozott apja életében. A gép eleven szívverése nagy hullámokban folyta körül. Szombat délutánonként zsírokba fürösztött kóccal kente és mosta elpihent acéltestét. A rézcsapok és szelepek szikrát vetettek az alkonyuló napban. A padló tükörként csillogott. A szíjak barnán gyantázva kúsztak a kerekekre és ragyogott és csillámlott a gépházban minden. Este megpihent Ádám súroló keze és lassan kiegyenesedett. Elrántott nyitott ajkán mosoly volt és e percben a korom és olaj alatt valami erő sugárzott róla.

Lassan megismerte a géptest rejtelmeit. Hallotta tompa sóhajtását és nyögését, mintha felforrósodott acélban élő szív verne.

Néha átment egy munkatermen. A gépek mellől hallgatag arccal néztek rá az orsózó leányok. Papucsban, dagadt lábbal álltak ott és Ádámot megcsapta a ruhájukból szálló nyers szag. A gépek ordítva jártak, mint meghusángolt állatok és Ádám bódultán került vissza csöndes munkahelyére.

Éjszakánként álmában különös látomások korbácsolták ka-