Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-09-01 / 7. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

jarnó József : Martinovits apát és kortársai

nyi Alajos gróf és Berzeviczy Gergely, — ezek talán azok a nevek, melyeket legelsősorban kell kiemelni, amikor a XVIII. század magyar forradalmi szellemiségéről akarunk beszélni. A három utóbbi név a nagyközönség előtt teljesen ismeretlen, a két elsőről annyit szokás tudni, hogy vezérei voltak az úgynevezett Martinovits összeesküvésnek. Hogy Martinovits korának egyik legjelentősebb tudósa, Hajnóczy pedig a polgárság forradalmának európai mértékkel mérve is kiváló teoretikusa volt, azt ugyanolyan kevesen tudják, mint azt, hogy Nagyváti és Battyányi munkáiban már a mai értelemben vett szocializmus első megnyilatkozásait találjuk, s hogy Berzeviczy Gergely volt az első magyar, komolyan tudományos felkészültségű közgazdász.

Mielőtt azonban a részletes irodalmi ismertetésbe belekezdenénk, szükséges még rámutatni az okokra, melyek a XVIII. század Magyarországán egy ilyen irodalmat kitermeltek.

4. A császári forradalmár és a reakciós alattvalók.

Amikor megállápitottuk, hogy ebben a korban Magyarországon nem volt nyugati értelemben vett polgárság, rámutattunk már arra, hogy itt is volt egy »harmadik rend», — a köznemesség.Itt

ugyanis az a szerep, melyet nyugaton az árutermelő városi polgárság játszott, a kisföldü, jobbágytalan nemességnek jutott, amelyik maga művelte a földjét és maga gondozta az állatait. Ez a köznemesség, a hétszilvafások, a kurtanemesek serege, ugyanis lényegileg árutermelő polgárság volt, csak nem iparcikkeket termelt, de mezőgazdasági terményeket. Ennek a parasztpolgárságnak a forradalma volt aktuális Magyarországon a XVIII. század végén, aminthogy ez a forradalom a XIX. század közepén, minden terrorisztikus elfojtási kísérlet dacára tényleg ki is robbant az 1848-i szabadságharcban. S ennek a forradalomnak a céljait váltották valóra aztán az 1867-es évek, amikor is a birtoktalan nemesség öncélú bürokrata renddé és igy a feudális-bürokrata társadalom legfontosabb pillérévé lett.A

dolognak ez a fejlődése egyáltalán nem meglepő, sőt lényegében megfelel a nyugaton végbement eseményeknek. A XVIII. század végének viszonyai lehetetlenné tették a feudálisállamberendezkedést, de a feudalizmust felváltó termelési rend ugyancsak osztályokra tagozódó társadalmat kívánt. A «szabadság, testvériség, egyenlőség» jelszavával induló francia forradalomban ez a törvényszerűség se a hatalmát védő uralkodó osztály, se a forradalmi tömegek előtt nem volt még világos, amikor azonban az átalakulás megtörtént, a polgári osztály már nem a gazdaságilag legyöngült feudális urakban látta