Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-09-01 / 7. szám - Kovács Endre: Irodalom és kapitalizmus
Kovács Endre: Irodalom és kapitalizmus lények, akikből hiányzik az életet jellemző közös vonás: a társadalmi érzés és a tényleges, naponta megnyilvánuló materiális élet-érzés. A kettészakadt regényírás másik oldalán az u. n. Tatsachenroman fekszik, melynek születési helye Németország s megindulási pontja a modern irodalmi iskolák kísérletezéseinek végét jelentette. Magyar néven riportregénnyel szokták definiálni ezt a regénystilust s kiválóbb képviselőinek kezében sokáig ez a regényforma szolgált a szocialista gondolat kifejezésére. Ma már a riportregény sem egyöntetű eszmei kifejező eszköz, mert a polgári irodalom képviselői ugyanúgy kultiválják, mint a szocialisták. Ami a riportregényt elsősorban jellemzi, az a valóság tényeinek minél egyszerűbb és őszintébb feltárására irányuló igyekvés, a mai ember újság-igényeinek megfelelő leegyszerűsített nyelv (mely egyes képviselőméi, mint pl. Upton Sinclairnél nem egyszer a pongyolaságig és szárazságig egyszerű), a költői részletek teljes kiküszöbölése, elsősorban epika s mint ilyen : referálás, nyílt rávilágitás a valóság tényeire. Ha a lélektani regény megtagadott minden közösséget az egyén társadalmi helyzetének taglalásával, akkor a riportregény kíméletlen tárgyilagossággal mutat rá a gazdasági erővonalak irányára s az egyén társadalmi helyzetére. A belsődleges, tehát lelki konfliktusokat felváltja itt a külső (gazdasági) tényezők meghatározta ideológiai harc és konfliktus s az ember egyszeriben részesévé válik a társadalomnak, aktív, cselekvő és gondolkozó részévé egy nagy gépezetnek, mely az iró világát alkotja. A leegyszerűsített stílus nem jelent igényszűkítést, a regényíró feladata nem válhatik egyszerű riporti feladattá s nem merülhet ki az események száraz elmondásában, csupán az agitáció módja változott meg. Ludwig Renn, a „Háború” szerzője ebben a művében a leghidegebb objektivitással számol be a fronton lejátszódó eseményekről. Riportregényt ir. Nem emberi érzelmeket és gondolatokat tolmácsol, hanem a háborút Írja le minden sirás vagy jajgatás nélkül. A fronton piszok és szenny van, ágyuk és gépfegyverek dörögnek s az emberi életek millióit vesztegetik, mint a pelyvát. Enynyi a valóság, Renn nem fűz hozzá megjegyzést és könyvével ennek ellenére is egy magasabb igényt elégít ki s a társadalmi formákat bontja elő az események kavarodásából. Es milyen hatalmas, agitatlv erővel teszi ezt! Nagyjában ennek a regény-iskolának a keretébe tartoznak az új orosz regényirodalom legkiválóbb alkotásai, bár egyesek, mint pl. Maxim Gorkij a legutóbbi időben ismét az analitikus Írásmódot választották mondanivalójuk kifejezőjéül. Ugyancsak ebben a modorban szólnak a nagyszámban megjelenő proletárregények, melyeknek szerzői annak ellenére, hogy legtöbbször a munkapadok mellől, üzemek életéből kerülnek ki, a legszigorúbb kritikát is elbírják. Néha egyenesen döbbenetes az az ábrázoló erő, ahogy ezek az irók napi életük küzködéseit, mérhetetlen szenvedéseit elénk vetítik. Természetes, hogy nem minden irodalmi terméket lehet ennek a két nagy csoportnak egyikében elhelyezni, de mégis a mai regényírás