Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-09-01 / 7. szám - Kovács Endre: Irodalom és kapitalizmus
Kovács Endre : Irodalom, és kapitalizmus képtelen törődni ilyennemű problémákkal. Az analitikus regény polgári regényforma. Polgári iró beszél benne polgári közönséghez. A tartalma? Nem új, logikus folytatása a múlt századbeli lélektani regénynek, sőt a még régebbi „román sentimentale“-nek, csak a módban, ahogy az iró kiteregeti az olvasó szeme elé a hősök problémáit, ebben van lényeges haladás. Az utóbbi években megszokták az emberek a szekszuális élet neurotikus eseteinek, felmerülő rendellenességeinek a nyíltabb, őszintébb megtárgyalását. Valahogy felszínre kerültek ezek a takargatott titkok s egy egész csomó álszemérem és hazug moralitás sírját ásták meg. Az emberek azon az úton vannak, hogy pirulás nélkül mernek beszélni olyan kérdésekről, melyek nemrég még az erkölcsi megvetés tárgyát képezték. Vannak, akik ebben az erkölcsi szi ivónál süllyedését látják, de az tagadhatatlan, hogy a szekszuális élet felmerülő kérdéseinek nyíltabb kezelése sok félreértésnek vágja el az útját. A pszichoanalitikus regény, kihasználva az emberek megváltozott érdeklődését, komplexumokkal reagál. A legkirívóbb neurotikus pszichózisok kerülnek az orvos rendelőjén át az iró dolgozószobájába. Az u n. „kettős én“ tipikus eseteiből támadt konfliktusok, melyek kivétel nélkül szekszuális jellegűek, a házasság problémájának ugyanilyen szemszögből való megvilágítása, a különböző neurotikus konfliktusok és ezek kikezelése és minden a jó polgári hálószoba keretein belül, — ennyi a modern lélektani regény eszmei mennyisége. Az iró viszonya a valósághoz tehát ebben az esetben nem meghazudtolás, nem is elhallgatás, csak bizonyos túlméretezett egyoldalúság a szekszuális élet irányában a gazdasági helyzetrajz rovására. Körülbelül ugyanaz, amit Freud szemére vetnek a szociológusok : az egyéni élet erőszakos elbiologizálása, a bio-pszichikai elváltozások megokolatlan kihangsúlyozása. Freud tanában nem egy lényeges szociológia-ellenes felfogás van s a modern lélektani iró minden társadalmi kötöttségektől mentesítve magát, úgy bámul erre az egyetlen témájára, mint az indus szent a köldökére. A lélektani regény azáltal, hogy elhanyagolja a szociális lét ezernyi komponensét, azt az ezernyi szálat, mellyel az egyén elválaszthatatlanúl össze van kötve a társadalmi erőmozgásokkal, valószínűtlenné, egyoldalúvá, végeredményben pedig hamissá válik. Kétoldalú negáciő merül fel: az iró viszonya a külvilághoz egyoldalú, társadalmi viszonya pedig nulla. A lélektani regény írója nem vesz tudomást a társadalmi mechanizmus funkcióiról, a közösség jelentős harcairól s csak az emberrel törődik, a külön választott, kiragadott és műtőasztalra helyezett egyén problémája érdekli. Ez az elszigetelés minden esetben veszélyes s a tökéletes megvakulás veszélyét jelenti. Comte szerint a társadalomból kiszakított ember nem ember, hanem merő absztrakció s az ember emberréválása a társadalomba való belépésével kezdődik. A lélektani regény alakjai is fikciók csupán, egyoldalú és egyérdekü
